Kezdőoldal » Szerelem, szex » Ismerkedés » Van itt olyan aki megtudná...

Van itt olyan aki megtudná fejteni, hogy én miért számítok rondának szinte minden lány szemében?

Figyelt kérdés
Mert legutóbb is egy lány a randiról gyorsan lelépett, pedig még csak nem is fullos cicababa volt, hanem egy kifejezetten nem is vonzó lány, de utána le is tiltott, pedig én kedves voltam vele és szerettem volna jobban megismerni, de ő csak úgy kitatálta hirtelen, hogy haza kell mennie, mert üzentek neki, hogy rosszul van az apja. Persze megtudtam, hogy kamu, ezt biztosra mondhatom, főleg azok után, hogy csak úgy letiltott fb-ről minden ok nélkül. De ez csak egy, vannak lányok, akik egyszerűen nem keresnek a találka után vannak, akik megírják fb-n a randi után, hogy ronda vagyok és ne is keressem őket. Persze szemembe csak kevés lány merte még mondani, hogy rondának tart, ellenben fb-n ott már elég bátrak hozzá úgy tapasztaltam. De azt nem értem, hogy mégis mitől vagyok én olyan ronda, hogy még csak ismerkedni sem akarnak velem és rögtön lelépnek még a nem is szép lányok is. Pedig azt hittem ők kedvesebbek és megértőbbek, elfogadóbbak, ha egy fiú nem tökéletes külsőre, hiszen ők sem tökéletesek. Egyetlen egy lányról tudom, hogy állítólag tetszettem neki első látás után is, de sajnos ez tsem tőle, hanem egy barátnőjétel és már nem tudtam vele megismerkedni, mert más városban éltünk és hát ez is több éve volt már. De olyan is volt már, hogy egy lány buszon engem nézett és aztán elmosolyodott és valamit súgott a barátnőjének rólam és sajnos azóta sem tudom, hogy vajon ő is csúfolt-e vagy tetszettem végre egy cuki lánynak újra? Sajnos nincs szerencsém vagy tényleg ennyire ronda vagyok, hogy egy lány sem mer bevállalni párjának? Mert én már ezt nem értem, állítólag csúnya fiúknak is lehet barátnője, de ők vajon hogyan küzdik le, ha egy lány csak úgy letiltja őket fb-ről vagy hogyan szedik fel a lányokat egyáltalán? Komolyan csak én nem kelllek egy lánynak sem a külsőm miatt? Volt lány, aki amíg nem találkozunk és képet sem látott rólam azt írta, hogy nagyon jó fej srác vagy meg rendes és, hogy 10/10-es személyiség, de a találka után már ő sem keresett többé. Gondolom, ha tetszenék egy lánynak, akkor keresné a társaságom. De ilyen velem sosem történik és az a baj, hogy belül amúgy is érzékenyebb fiú vagyok, csak igyekszem rejteni humorral és pozitív dolgokkal, mosollyal stb. Még sincs sikerem, minden lány a külsőm miatt nem akar, csak azt nem értem, hogy más ronda fiú hogyan tudott barátnőt szerezni? Sokszor igazán szép lányokkal látom őket ráadásul. Igazából a szebb lányok kedvesebbek is voltak velem eddig, akármennyire is nem kellettem nekik sem. Tudom fura, de így volt meg van általában. Egy csúnya lány van, aki szintén kedves volt velem, de ő is azt mondta, hogy legyünk csak barátok, pedig vele még a csók is összejött szerencsére. És egy szép lánnyal is smároltam már, de ő sem keresett utána és úgy érzem ő is max barátnak akar, mindenki rondának tart valamiért.

2014. ápr. 21. 18:24
1 2
 11/20 anonim ***** válasza:
Képet. :)
2014. ápr. 21. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 anonim ***** válasza:
Küldj képet nekem is :)
2014. ápr. 21. 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/20 anonim ***** válasza:

Azért ne haragudj, de ha te így írsz a lányokról, hogy ilyen csúnya, meg olyan csúnya... ez szépen lejön a randin is ám, hogy neked mindegy, csak legyen valakid. Ha pedig a lány azt érzi, hogy nem is ő kell neked, csak erőlködsz, hogy valakid legyen, akkor naná, hogy menekülni fog...

én is menekülnék, ha azt érezném, hogy ha ló nincs, jó a szamár is.

Tanuld meg tisztelni a nőket, meglátni bennük a szépséget, azt éreztetni velük, hogy igenis különlegesek számodra, csak olyannal foglalkozz, aki tényleg tetszik valamiért (nem kell ahhoz fullextrásnak lenni, hogy megfogjon), és ha felülemelkedsz ezen a felszínességen és erőlködésen, akkor akár még sikered is lehet.

Most őszintén, ki akar olyan pasival lenni, aki mindenkinél bepróbálkozik, csak legyen már valakije? Hogy érezzem magam egy ilyen pasi mellett különlegesnek? Hmmm?

2014. ápr. 21. 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 anonim ***** válasza:
6-os vagyok. De igen, nagyon előnytelen külsejű pasi volt, de tényleg annyira levett a lábamról a dumájával meg a humorérzékével, hogy teljesen belezúgtam. Aztán tudod, miért nem lett semmi a dologból? Mert kiderült, hogy barátnője van, és velem csalta...
2014. ápr. 21. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 anonim ***** válasza:
Képet! 19/L
2014. ápr. 21. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 anonim ***** válasza:
Ja, kép. De egyébként simán lehet, ha valami más baj van veled, csak azt nem akarják megmondani.
2014. ápr. 21. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/20 anonim ***** válasza:
Mert nincs elég pénzed.
2014. ápr. 21. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 anonim ***** válasza:
Sajnos nekem sem volt sikerem a lányoknál a külsőm miatt.. Pedig ápolt vagyok és kedves, udvarias, de mind hiába.. 17/F
2014. ápr. 22. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 anonim ***** válasza:
Azóta sikerült barátnőt találnod kérdező?..... Sajnos engem is rondának tart minden lány, ezért sem volt még barátnőm. Az elutasításokon kívül mást nem kapok a külsőm miatt...... 22/D
2019. máj. 7. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/20 anonim ***** válasza:
Utolsó vagyok... 22/F*
2019. máj. 7. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!