Mielőtt mimondhatnám hogy 1 pár vagyunk, egy kedves saját húsvéti szerelmes vers, elsülhet rosszul? Lányok véleménye érdekelne.
Kíváncsi lennèk hogy mit szòlnának lányok a következőhöz:
Van egy lány akivel kicsit lassan zajlik az ismerkedès suli kolesz stb miatt, azt mondhatnátok hogy biztos csak le akarna rázni, de tegyük fel hogy csak vèletlenek játèka hogy már pár hònapja miòta neten megismertem sok mindent megtudtam ròla ès nagyon tetszik nekem, ő is mondta hogy tetszek neki, de isten igazábòl mèg nem találkoztunk.
De tegyük fel hogy jò ember ismerő vagyok, ès nagyon jò embernek tartom akiről nem tudom elkèpzelni hogy bármi olyan akármi lehetne, vele sok pozitív tulajdonsága mellett hogy èlőbe ne tetszene mind a szemèlyisège, mind a külselye. Pont e miatt vagyok türelmes, mert nagyon szívesen várok egy ilyen lányra.
Szokott verseket írni, ès mivel valòszínűleg húsvètig biztosan nem találkozunk, úgy goldoltam hogy írok egy locsolòverset, illetve már megírtam de inkább egy húsvèti szerelmes vers lett belőle. Belefogalmaztam hogy mennyire tetszik, hogy szeretnèk találkozni vele, kis kedvesen írva ès persze locsolást is beleköltve. Èn soha nem írtam eddig verset, szòval az övèi termèszetesen jobbak ellenben biztosan tud èrtèkelni egy verset.
De megírtam a 7 vesszakos (összesen 31 soros) verset, amiben mondhatni kitártam neki a szívem, ès leírtam mit èrzek.
De most, hogy megírtam elő jöttek olyan fiús zavarbaesèsek hogy mit fog vajon szòlni? mi van ha nyomulásnak èrzi(bár olyat szerintem nem írtam bele)? Mi van ha csak megilyesztem mert ő nem èrez így?(nem tudom hogy lányok mit szòlnátok ha egy fiú akit alig ismertek, egy ilyen levelet írna nektek.)
Nem-e fog rosszul elsülni, mert azt nem szeretnèm.
Mind a ketten 21 èvesek vagyunk.
Köszönöm a válaszokat.
Ha nem irtad volna oda hogy fiú vagy azt hinném hogy ezt egy lány irta.
Kihámoztam a lényeget, milyen jellegű locsolásra gondoltál mikor megirtad a versikéd? Szerintem ezen állˇ vagy bukik az egész projekt.
1# Èrtelek, de èn "friss hajnal illata" vagyis finom illatú kölni. Egy tisztessèges szándúkú húsvèri locsolásròl van szó benne.
Mièrt kell azt gondolni hogy minden fiút csak az èrdekli?
Na itt kezdődnek a problémák, hogy azt képzeled a szex az egy tiszteségtelen dolog. Könnyen kellemetlen meglepetés érhet, ha a lány szexet vár, verset kap aztán sose látod többé.
Ez a gondolatvilág egy 13 éves sajátja, de te már nem vagy az. Versikézéssel nem lesztek egy pár, csak ha már szexeltetek (és még akkor sem biztos), de te itt már alig várod hogy kimondhasd egy pár vagytok miközben szerencsétlen lány még nem is látott.
De nehogy azt mond hogy nem kedves dolog verset írni? De nem èrtem, most azt mondod hogy ha verset írok akkor az LEGYEN azzal egyenlő hogy szexet akarok? 21 èvesen már el kell hogy tűnjön az a fogalom hogy romantika, ès csak a szex maradhat?
Általában az szokott lenni ha netes ismerkedèsről van szò, hogy alig találnak a lányok olyan fiút aki nem csak szexet keres, na hát èn olyan vagyok. Èn nekem sok más is fontos(sőt fontosabb).
Azt a szavamat hogy pár, nem kell túlgondolni.Èn azt úgy èrtettem , hogy pár = kimerni mondani hogy barátnője ès fiúja lenni a másiknak.
Úgy mellesleg hány èves vagy? Ès egyáltalán lány vagy?
Nem mondtam, hogy nem kedves dolog, biztos lesz majd nő akinek ez bejön, ha megtalálod. Amit én mondok hogy a versnél fontosabb a csodafurulyád müködése, ha azzal nincs gond akkor a lány felől minden bizonnyal versikézhetsz amennyit akarsz, de ha nem müködik akkor hiába versikézel, nem lesztek egy pár.
Hogy te azt állitod magadról hogy neked ez egy fontosabb dolog mint a szex az pedig egy téveszme. Én elhiszem, hogy te valóban elhiszed ezt magadról és hogy ettöl a szereptől értékesebbnek gondolod magad más fiúknál, de ettöl ez még mindig csak egy szerep és nem a valóság. Ha a valóság lenne akkor te nem lennél normális.
Sőt, meg fogsz lepődni, még abban se legyél biztos hogy a lányok ezt a szerepet elvárják tőled, igy sokszor épp ellenkező hatást érsz majd el ezzel mint amit ettől remélsz.
Te nagyon félre értessz, nem biztos hogy jól sikerült leszűrnöd, a kiírásból a lényeget.
Én és a verselés nagyon nem vagyunk összenőve.
Az egész kérdésnek a lényege egyáltalán nem az volt, hogy verssel lehet-e hódítani ebben a világban. Erre egyértelműen azt mondanám én is hogy nem.
És ne nézz marhának, persze hogy a szex fontosabb a verseknél XD Azon nagyot néztem hogy így értelmezted.
Én csak azt mondtam, hogy ahogy én értelmeztem amit írtál, én úgy vélekedek, hogy egy kapcsolat nem egyenlő a szexel, fontos része, de vannak legalább ennyire hacsak nem még fontosabb dolgok is.
Ahogy írtam is, én nem szoktam verseket írni, de a lány igen, így valószínű nem taszítják a versek.
Nálunk húsvét alkalmával még szokás locsolkodni, igaz a családtagokon kívül csak néhány emberhez szoktam menni, de azért szoktam.
És attól függetlenül, hogy húsvétig biztosan nem találkozunk, attól még ennek az ünnepnek a kedvességét szeretném vele is megosztani. Vagyis miért pont ő maradna ki a locsolásból, de legalábbis a locsolóversről.
És mivel tudom hogy ő egy nagyon kreatív, sokoldalú, vidám ember, aki szokott otthon is midenfélét alkotgatni, és írogatni, így olyan ironikusnak véltem, hogy ha írok neki egy verset. Amiben több mindent megemlítek de a végére kilyukadok a lényeghez, hogy ez egy húsvéti locsló vers. És mégis egy különleges amire érte rászántam az időt, és nem olyan uncsi mint a zöld erdő ezer verziója. És e mellett megemlítem, hogy szeretnék személyesen is találkozni vele, és mennyire örülök neki hogy megismertem.
Akármennyire is próbálnék a versbe hátsó szándékot képzelni, egyszerűen nem tudok, pedig annyiszor olvastam el, a jelenlegi eredményt kerseve a félreérthető sorokat. A kölni szó nem olyan környezetbe van hogy félreérthető legyen. És kedves szeretetet írtam bele, nem peidg egy kiéhezett vad kélyvágyai sugallnak a versből.
De most már lehet szívesen elküldeném neked a jelenlegi állapotát privátba, hogy egy hozzád hasonló mentalitású személynek mi a véleménye konkrétan magáról a tényleges próbálkozásról.
De még egyszer mondom, nem vagyok verselő, nem szerenádozni akarok, nem verseléssel akarok hódítani, csak ez egy olyan alkalom ahol talán találó lehet egy saját vers. Szóval legjobb esetbe is ha ezt rendszeresíteném, akkor is évi 1db-ról lenne szó.
Végülis egyettértek mindennel amit irsz, kivéve ezzel: "de vannak legalább ennyire hacsak nem még fontosabb dolgok is"
Nincs fontosabb dolog, szexről szól az egész életünk, ez az életünk sava-borsa, ez a fő mozgatórugónk. A szex kikerülhetetlen a boldog élethez, boldog csak akkor lehetsz ha a szexuális életed a helyére kerül. Lehetsz te Bill Gates, lehet rendezett családod, 16 tökéletes irányba haladó épp diplomázó unokád, ha a szexuális életeddel gond van nem leszel boldog.
Mindennek az alapja a szex, ha megnézed egy lány facebook adatlapját te azt mondod csak kiváncsi vagy. Igen, fogalmazhatjuk igy, de nem árt tudnod, hogy ezt a kiváncsiságodat a szexualitásod hajtja.
Ha ezt képes leszel átlátni és elfogadni akkor jóval nagyobb esélyed lesz olyan párt találnod magadnak akivel a szexuális életed a helyére kerül és igy élhetsz igazán boldog életet.
Ezt is elfogadom, és nem vélekedek én sem másképp, tudom hogy mennyire fontos. Én csak azt mondom, hogy szükséges de nem elégséges része a boldogságnak a szex, de tudom hogy elendedhetetlen része.
De abba is biztos vagyok, hogy hiába jó valakivel a szex, hogy ha csak szex közbe tuodom elvileni mondjuk a személyikségét, viselkedését.
Pl Én nem tudék magam mellett elképzelni, egy folyamatosan mérgelődő, negatív, pesszimista, folyamatosan politizáló személy,akivel semmi közös érdeklődésünk nincs. Még akkor is hogy ha valami úton módon, ezek a tulajdonságai csak az után derülne ki hogy szexelünk, ami viszont olyan jó mint amilyen soha senki mással nem volt.
Akkor igen is azt mondhatom hogy fontosab egy ember személyisége. Szóval én ilyen dolgokra gondolok ami előrébbvaló a szexnél. A szex úgy is csak akkor derül ki milyen mikor már összeboronálódik az ember a másikkal. Odáig meg el kell jutni, ahhoz pedig nálam ha egy meglehetősen tág vizuális határon belül benne van az adott személy, akkor nálam a személyiség és a tekintet a döntő.
És azt is mondom, hogy ha mégis olyan hatást keltene benne a vers hogy azonnal rám akarná vetni magát, és látom hogy igen is akarja a szexet, akkor nem fogok viszakozni. :P
Az egész kérdés inkább arra irányult, hogy nem-e fossz hatást keltene benne a vers. Nem tudom hogy pontosan mint érez irántam, csak azt tudom hogy tetszek neki, de lehet hogy jelenleg én kicsit több érzelmet érzek. És ha ezt leírom, akkor nem tudom hogy a lányok hogyan fogadnák. Örülnének neki, megilyednének, vagy nem tudom. De a lényeg hogy nem fogja-e vajon negatívan fogni a levelet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!