Kezdőoldal » Szerelem, szex » Ismerkedés » Melyiket válasszam?

Melyiket válasszam?

Figyelt kérdés

Sziasztok. Olyan kérdéssel/problémával fordulnék hozzátok, ami számomra nagy fejtörést okozott.

Na akkor: Van egy lány akivel 1 hónapja együtt vagyok, és már 1 hete úgy érzem, hogy nem szeretem annyira mint azelőtt. Pedig még eleinte irtam neki 2 verset is át is küldtem, meg irogattuk egymásnak hogy örkké, már találkoztam is vele meg midnen. De a távolság akkor is nagy úr, főleg hogy én kollégiumban vagyok. Így 50 km van köztünk, ha otthonlennék akkor csak 25km. Múlthét hétfőn beült mellém egy lány a buszon. Akkor még nem éreztem semmit. De mikor már 4edszer is mellém ült na akkor már elgondolkodtam, hogy vajon miért is. SMS-ezik a telefonon, fél szemmel belelátok, a szöveget nem látom, de láttam ot sok szivecskét, úgy hiszem van barátja, de nekem nagyon tetszik. Majd most hétfőn megkérdem. De az a gond, hogy akivel már 1 hónapja együtt vagyok az még jobban szeret mint szeretett, én is irom hogy szeretem, de nem érzem úgy vagy néha igen néha nem, nehéz ez. De én úgyérzem a másik lánnyal sikeresebb kapcsolatom lenne, de addig nem szakitok a mostanival, még nagyon jóban nem leszzünk az újjal :S vagy szakítsak ? Nagyon köszönöm ha értelmes válaszokat kapnék, amúgy 16/F :)



2014. márc. 20. 22:50
 1/5 anonim ***** válasza:
nem vagy érett semmilyen kapcsolatra sem..
2014. márc. 20. 22:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
ha nem érzed úgy, akkor minek írod, hogy szereted? Nem elég, hogy már azzal is becsapod szinte, hogy egyáltalán jártok?
2014. márc. 20. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim válasza:
Sztem az lenne a legjobb, h ha szakítanál vele... azzal őt is megkímélnéd a csalódásoktól... valamennyire. Ha már nem szereted igazán, nincs értelme tovább kínozni magadat.
2014. márc. 21. 06:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
kár hogy ezt csinálod a barátnődel..nem érdemelte meg de irtad hogy láttál sziveket a másik lány teloján ő nem hiszem hogy dobná a kapcsolatát mint te de te tudod ha érzel iránta valamit hivd el randizni...
2014. márc. 21. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim válasza:
Ne hazudj neki, azzal csak megbántod. Tapasztalatból mondom!! 17/L
2014. márc. 22. 00:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!