Egy 19 éves fiú csak a húgaként tekinthet egy 15 éves lányra?
Figyelt kérdés
Tudom, hogy ez nem olyan nagy korkülönbség, de hallottam már hasonlókat. A barátnőm beleszeretett egy végzős gimnazistába, akivel nem ismerték egymást kicsi koruk óta ( szóval nem volt ilyesmi kötődés), és állítólag jókat beszélgettek, de amikor a lány bevallotta neki, hogy szereti, a pasi azt mondta, hogy ő csak testvérként tud tekinteni egy 15 éves lányra.2014. febr. 22. 11:08
11/15 anonim válasza:
A szerelem nem kortól függ. Ha a két fél tök jól megérti egymást, nagyjából ugyanazon az érettségi szinten vannak, akkor nem számít a korkülönbség.
Az meg a fiútól függ, hogy a "társadalmi normákkal" akar-e törődni és ezért inkább nemet mond, vagy inkább azzal foglalkozik, hogy boldog legyen a csajjal együtt.
12/15 anonim válasza:
* Inkább a boldogságukkal foglakozik, már ha ő is szereti a lányt.
(#11 voltam)
13/15 anonim válasza:
Számtalan ellenpéldát ismerek a környezetemből, sőt, magamat is felhozhatnám példának.
Embertől függ. Valaki az elveire hallgat, és az életkort látja meg a lányban, más meg az embert látja meg benne, és simán összejön vele.
14/15 anonim válasza:
én a 11-12 éveseket is megnézem, sajnos vagy nem sajnos XD
F19
mindenki más
15/15 anonim válasza:
Mivel ismerek ellenpéldát, ezért nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!