Miért érzem magam egy rakás senkinek, pusztán azért, mert ronda vagyok?

Nem egy lány mondta már, hogy ronda vagyok vagy adott oylan jeleket, mintha én valami undorítós szörnyszülött lennék. Aztán az évek alatt teljesen magamba forduló, szorongásos, félénk srác lettem. Nem szeretek már utcára sem kimenni, mert tudom, hogy jön előre az érzés, hogy olyan kis gyenge, semmi vagyok, kis ronda, noymi, akit mindnek rondának lát és ilyen gondolatok is villannak be, ha egy ember rám néz. Mivel nem is alaptalan, hiszen nagyon sok lány tartott már rondának, így érthető, ha nem is akarok már barátnőt, amúgy sem hiszem, hogy van rendes lány. Hiszen olyan sok lány bántott már pusztán a külső adottságaim miatt, amiről nem is tehetek. Nem tehetek róla, hogy torz az arcszerkezetem, hatalmas, vaskos orr, apró, nyomott fej, elálló fülek, aszimmetrikus arc, ijesztő europid, fehér bőröm is van, ami megint nem nyerő manapság. Az álommagasságot és tömeget sem érem el, amire a lányok vágynak. Szóval minden megvan, amitől egy undorító kis semminek érezhetem magam és éreztették is már velem, főleg lányok. Nem érdekel, hogy nem kellek egy lánynak sem, mert nekem sem kellenek ők, mert rájötem a személyiségük miatt hiába vonzóak külsőre, nekem sosem kellenek, de olyan lány sem kéne, aki nem vonzó külsőre, de személyisége jó. Ez nem működik, értem én, hogy ezért nem kellek sosem egy lánynak sem. Csak szeretném, ha eltűnnék ezek a nyomasztó, szorongást kiváltó érzések és én is normális, boldog ember lehetnék, egyedül, prostizva élve. Szeretném, ha nem érezném magasabbrendűnek a lányt, csak, mert szép magamhoz képest, csak, mert ronda vagyok. Ez egy példa, de vannak a menő páwa fiúk, azok mellett is szomorú leszek és senkinek érzem magam, meg jön a sok gondolat, hogy ezek bármelyik vonzó lányt megkaphatják, akárcsak a magas, kigyúrt hapsik.