Beleszerettem, de ő csak a legjobb barátját látja bennem, mit tegyek?

Mindent megosztunk egymással,tudom,hogy nem szereti a barátját,és már szakítani is akart vele,csak abban a tudatban él,hogy a barátja szereti,és nem akarja összetörni a szívét...

Voltam már több lánnyal is,de ilyennel még soha,egyszerűen pont olyan,mint én,de tényleg,vele tudok beszélni olyan témákról,amikről soha,de tényleg soha senkivel,ő megért,ha kell akkor a vállamon kisírja magát,de amikor velem van boldog,és én is nagyon boldog vagyok,csak sajnos nem értem meg,egy paraszttal jár,akit nem is szeret,csak nem veszi észre,hogy azt a kapcsolatot soha nem tartotta semmi,és nem is fogja.... egyszerűen ha beszélgetek vele úgy az életről meg általában mindenről,akkor sokszor feljön az a téma,hogy barátok,és mivel mindketten elég magunknak való személyek vagyunk (félreértés ne essék,egymással nagyon jól érezzük magunkat) ezért feljön az a mondat,hogy ő a barátjának tart,és akkor néz rám nagy szemekkel,hogy én miért nem mondom neki ki... próbáltam neki utalgatni rá,hogy én többet érzek,de vagy túl disztkrét voltam,vagy csak egyszerűen elengedte a füle mellett... egyszerűen nekem csak ő van és nagyon szeretem,de félek,ha elmondanám neki,akkor máshogy tekintene rám,és szép lassan eltávolodnánk egymástól....

köszönöm,abból a tanácsból nem kérek,hogy csajozzak,menjek bulizni,mert nem segít,megvolt,egy éjszakáig beleszerettem másba,de reggel amikor felkeltem a lány mellett józanul egyszerűen megint csak rá tudtam gondolni,ezt az estét meg már ezerszer megbántam.

mit tegyek? nagyon szeretem,de fogalmam nincs,hogy ő mit érezhet irántam,egy barátnője mondta,hogy nagyon szeret engem a lány,de csak mint barátot,és ez nagyon fáj nekem.... egyszerűen semmihez nincs kedvem,tanulni,gépezni,filmezni,vagy akár bulizni nélküle... amikor nincs velem egyszerűen sötétbe borul a világ és kifejezhetetlen fájdalmat érzek...

soha nem kerültem ilyen közel senkihez,vele tényleg minden gondolatomat megosztom,és ő is velem,de ezt a témát nem merem felhozni,mert félek,hogy eltávolodunk egymástól,a végén már csak a kötél vagy a pohár marad nekem társnak...

egyszerűen úgy érzem,ő életem szerelme,és hogy a sors akarta,hogy találkozzunk,de mégsem tudom neki elmondani,mit érzek iránta. bár tudom,hogy a szerelem múlandó,de én nem akarom feladni,azt akarom,hogy tudja,csak egyszerűen annyira,de annyira félek,hogy ha elmondom,akkor életem minden boldogságát mindössze pár másodperc alatt dobott el magamtól....

az meg a másik,hogy még 2 évig minimum minden nap találkoznánk az iskolába,és nem tudom,hogy bírnám elviselni ezt....

amúgy a barátjával távkapcsolatban vannak,eddig talán négyszer ötször találkoztak,de csak azért van vele,mert hosszú idő után ő volt az első fiú,aki foglalkozott vele,és mire rájöttem,hogy valami lesz kettőjük közt,már túl késő volt... én még ezután kerültem közelebb hozzá,de már nem tudtam mit tenni...

én 18 vagyok ő 17