Lányok. Miért vonzódtok a"rossz"fiúkhoz?
Nekem pont ellenkező a tapasztalatom. Ha valaki műveletlen, tapló, erőszakos, azzal a legtöbb nő szóba sem áll. A kedvesség teljesen alap dolog.
"ha egy kicsit közönségesebb vagyok,nem veszem komolyan az erkölcsi és társadalmi normákat,stb.sokkal könnyebben összejövök lányokkal."
Én másképp értelmezném ezt. Az aki minden szabályt véresen komolyan vesz, karót nyelt, ideges feszült ember, az persze hogy nem vonzó. De az, hogy valaki laza és toleráns, az nem jelenti azt, hogy közönséges. Egyszerűen csak izgalmas ember, aki képes valakit kirángatni a szürke hétköznapokból. Az meg persze hogy vonzó... Te nem ugranál ki a bőrödből fiú létedre, ha egy csinos, kedves, mosolygós, jól öltözött, művelt lány elhívna egy sétára. Meginnátok egy forró csokit, és közben csupa érdekes dologról beszélnétek? Aztán pedig vacsorát főznétek együtt? Na ugye. Nem véletlen hogy a lányoknak is vonzó ez. Bunkónak pedig egyáltalán nem kell hozzá lenni. Sőt, előny a kedvesség, segítőkészség szerintem.
20/F
genetika, nevelés, média.
ezért ilyenek a lányok. 30 évvel ezelőtt még nagyobb divat volt a romantika, mostanra sok lánynak elég eme 3 dolog: pénz, kocsi, farok.
Anett1024:
szívemből szóltál
23F :D
"
Ez ilyen evolúciós dolog :) Valahol azt olvastam a nőkből még mindig nem veszett ki az őskőrből származó, erős, rossz-fiús ősember típus utáni vágy. Én is lány vagyok. Tudod a közönségesség nem jön be, a magabiztosság annál inkább. És még valami. Ha túlságosan tepersz egy csajnál, az tuti soha nem jó, nekünk mindig az kell, ami nem lehet a miénk :D, vagy csak nehezen. Valamiféle aranyközép utat kell találni. De hát ki mondta, hogy ez egyszerű?"
Nem mondom hogy hülyeséget mondasz, de az nem valószínű, hogy ezt az evolúció magyarázza. Vagy legalábbis nem olyan egyszerűen, ahogy te gondolod.
Én egyszerűen az izgalmas partnereket szeretem pasi létemre, amihez a magabiztosság szinte alap. Tehát ebben szerintem nincs nemek közötti különbség.
De az evolúció önmagában nem magyarázza az erős, magabiztos pár választását. Sőt, sok faj elsődlegesen a gyenge, könnyű prédát jelentő partnerekkel párosodik szívesen (nem vicc)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!