Valaki megmagyarázná nekem, hogy mi van most?
megismerkedtem egy csajjal, tök jól elbeszélgettünk meg minden, és egyszer elhívtam randira (persze nem úgy, hogy rögtön randi, hanem csak úgy lógni) és nemet mondott rá, majd utánna még azért beszéltünk egy keveset, és megint megpróbáltam, elutasított megint. Majd utánna nekiállt megmagyarázni ilyeneket, hogy "Nem vagy szimpatikus" meg "van valakim". Én tudom, hogy nincs senkije, és egy közös ismerősünkkel beszéltem, aki a barátja a lánynak meg nekem is és ő mesélte, hogy bejöttem neki, meg hogy van egy két srác aki ha ráindul akkor nekiáll játszadozni velük. Na a lényeg, hogy miután 2-odszor is lepattintott, utánna mintha megharagudott volna vagy nem tudom, de már nem beszéltem vele egy ideje, viszont nemrég találkoztunk a suliban és mikor a táskámban kotorásztam (1-2 percen át, mert kerestem a kulcsomat), ott állt a folyosó közepén egyedül és egyfolytában nézett, mikor odanéztem, akkor lesütötte a szemét. Majd folytattam a kotorászást és a szemem sarkából megint láttam, hogy egyfolytában néz. Miután végeztem, elmentem az ellenkező irányba és egyszer hátranéztem és akkor is ezt csinálta.
Normális válaszokat kérnék, hogy mi ez most, mert nem értem.
Szerintem megbánta,hogy lekoptatott és akar még egy esélyt :) Kérdezz rá újra a randira!
15/L
Hat, halasan koszonom a valaszokat!
Mar nem merem elhivni, mert van egy fiubaratja, akinek mindenrol beszamol es nemreg volt vele balhem
Folyamatosan néz, most megdöntötte a rekordot is, meg hallottam mikor rólam beszélgettek a barátnőivel!
:)
Figyelj, hát beszélj vele. Nem kell elhívni sehova, csak beszélj vele, mint bárkivel. Meglátod, mit akar.
Lehet, hogy megbánta, igen.
Persze az is lehet, hogy egy éretlen személyiség, aki játszani akar, igen.
Nem lehet tudni ebből. A tizenévesek olyan furcsák.
Talán mégis tetszel neki, különben nem foglalkozna veled ennyit. szerintem, ha csak játszani akarna, nem csinálná több hónapig ezt a szuggerálást, már feladta volna. Ha csak játszik, és hónapokig kitart, akkor viszont igazi pszichopata. Azért ennek kevés az esélye.
Szóval valszeg tetszel neki mégis.
Ha kicsit beszélsz vele közönyösen, meglátod, hogy reagál.
Utána szerintem ha pozitívan, akkor minden elvárás nélkül elhívhatod randira, csak olyan hozzáállással, mintha kitöltenél egy lottószelvényt. Ha elmegy, jó. Ha nem, akkor szerintem kérdezz rá, hogy ha nem akar semmit, akkor miért néz folyton? Akkor érdemes egy kicsit rápirítani, mert akkor tényleg nem normális, és jobb neki is, ha kicsit rápirítanak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!