Mi van a levegőben?

A helyzet röviden, és tömören a következő...

Van egy icipici pince-romkocsma, ahol kb fél éve "lakom". Erre a helyre olyan emberek járnak, akik szintén itt laknak, kis család alakult ki közöttünk.

A csaposokkal is jóban vagyunk, de szilveszterkor az egyikükkel, akivel eddig nem, komolyabban elkezdtem beszélgetni. Idáig talán nem is vettem észre, de egyszerűen olyan aurája/stílusa/kisugárzása van, hogy az őrületbe kergetet. Titokzatos, jólelkű, kiszámíthatatlan, és nagyon a mának él. Éppen az életfilozófiáját boncolgattuk, amikor egyszer csak elsírtam magam. Eszembe jutottak dolgok... Mostanában megtépázott az élet, és a hitemben is meginogtam. A teljes boldogságomat vette el hirtelen olyan valami, vagy valaki, ami ellen nem tudtam tenni. Nos, kerestem az embert, akiben megbízhatok, de sajnos mindig csalódnom kellett. És valahogy benne láttam valamit... Arra viszont nem gondoltam, hogy éppen azzal segítene, hogy jól kihasznál, és én egy marha jót sírok végre.

Valahogy az történt, hogy a barátnője elvileg elment egy házibuliba egy csávóval, és dugtak. De ezt nem tőle tudtam meg...

Kérdezte, hogy meginnék-e vele egy felest. Azt mondtam, hogy persze. Aztán hozott még egyet, de vissza akartam utasítani, mert még vissza kellett mennünk egy házibuliba, és a barátnőm már kicsit jól volt, vigyáznom kellett rá. De aztán feláldoztam magam... Szerencsére semmi bajom nem lett, mert utána már nem csak bókolgatott, hanem leültetett maga mellé a babzsákokhoz, és a lábamat áttette az enyémen, és a combomat simogatta, mire azt mondtam, hogy egyrészt ennek a barátnőd nem örülne, másrészt ez egy kissé zavarba hoz, és nem szeretnék az elveimmel szembe menni. Erre ő azt válaszolta "Hadd legyen én az idősebb ahhoz, hogy tudjam, hogy amit most érzek irántad, az kölcsönös. Ha most nem is lesz köztünk semmi, megígérem, később tuti." Ekkor szerencsére megjelent a barátnőm, ő meg "átengedett neki", totál nyugodtsággal.

Aztán pár nappal később megint lementünk, és totál ignorált. Az volt a baj, hogy nekem ez rosszul esett, és tudtam belül, hogy ez valami rosszat jelent. Na mondom... Nem érdekel semmi, én most inni fogok... Amint kikértem az első tequilát, mosolygott egyet, én lehúztam, és csak bámultam, ahogy szomorú arccal ül a sarokban, és Cseh Tamás legeslegszomorúbb dalait hallgatja, no meg iszik. Erre írtam neki egy cetlit, hogy "dont worry, be happy", mosolygott, ahogy elolvasta, azt még láttam, majd színpadiasan távoztam cigizni. Ő meg jött utánam. Beszélgettünk a társasággal, röhögtünk, de az emberünk még csak rám sem nézett, annyit mondott, hogy nem szomorú, de olyan lekezelő stílusban... Ezek után lementem, és odajött hozzám a másik csapos, hogy ezt az emberünk küldi, és a kezembe nyomott még egy felest. Álltam ott egy darabig, majd meghúztam. Jól esett. Aztán kaptam még egyet, az emberünktől...

Időközben kiderült, hogy ezt a másik csapost küldte el a barátnőjéhez, hogy hozza el a gitárját. Hmm... Nem is tudom, miért nem ő ment oda érte.

Jól éreztem magam. Aztán kezdett késő lenni, és már csak 12-en maradtunk. Énekelgettünk, nevettünk, gitároztunk, nagyon jó volt. Aztán egyszer csak, lehet, hogy az ital hatására, de megindult bennem valami. Hogy nekem ez az ember... Nem is tudom. Elhívtam beszélgetni. Megmondtam neki, hogy rosszul esik, hogy ignorál mindezek után, pedig én nem haragudtam meg rá. A mondatom közepén hirtelen meg megfogta a combom, és lesmárolt. Húha... Az a ciki, hogy nagyon jól esett... Volt ott tipi tapi, azt mondta, adjak neki 10 percet. De amikor nyúlkálni akart - szerencsére volt bennem annyi, hogy leállítsam - leállítottam. Sugdosott a fülembe olyanokat, hogy ihaj csuhaj... Majd megint megjelent a barátnőm, és letelt a 10 perc.

Ültem egy darabig, mint aki megfagyott, majd odamentem az emberünkhöz a pult mögé, és azt mondtam neki, hogy cseszd meg, de nagyon bejössz, és megcsókoltam röviden, mire lekezelőn csak annyit mondott, hogy ezt nem fogjuk nyilvánosan csinálni. Na ez kellett ahhoz, hogy sírjak egy hatalmasat.

Aztán azt hitte, rosszul lettem, és ott toporgott az ajtóban, de a barátnőm elzavarta.

Legközelebb, amikor lementünk, barátnője megint sehol, pedig eddig mindig ott ült, és nézett ki a fejéből. Próbáltam nem ránézni, de vonzotta a tekintetem. És én is éreztem az ő szemét az én hátamon. Barátnőm is megjegyezte, hogy bámul, mint kacsa a nokedlit, de odajönni, vagy bármi, azt nem, á, dehogy, még visszaköszönni is luxus.

Ezek után írtam neki fészbukon, hogy köszi, hogy meghallgatott, meg hogy sírhattam neki kicsit. Nem reagált, pedig látta. Egy nappal később aztán írtam végül, hogy egy bú, vagy bá, vagy bakfitty azért jól esne, nem azért, mire hirtelenjében észbe kapott, és mentegetőzni kezdett. Mondta, hogy nem kell megsértődni. Én meg mondtam, hogy nem vagyok sértődős fajta... Ennyi volt a mi kis beszélgetésünk, mert rohant, vasárnap este fél 10kor, de azt mondta, hogy majd még visszatérünk erre. Mondom ahogy gondolod, aranyom. ( azért az aranyomot nem tettem hozzá:D)

Az a probléma, hogy most nem tudom, mi van. Elég nagy gáz, amit érzek iránta, mert most nagyon nem kéne... Ugyanakkor szükségem van arra a kiszámíthatatlanságra, és spontaneitásra, amit közöl, és életfilozófiára, ami szerint él.

Legszívesebben utánamennék, és megölelném, és sírnék a vállán, meg hallgatnám a dolgait. De szeretném elhinni, hogy nem csak egy éjszakára kellek neki. És türelmetlen vagyok. Pénteken valószínűleg megint lemegyünk, de hát...

L/18, F/24