Miért viselkedik ilyen étrelmetlenűl?
Figyelt kérdés
Szóval van egy lány, 15 évesek vagyunk és egy osztályba járunk. Az osztálytársaim nagy része piál meg cigizik, de ez lényegtelen. Kb ő az egyetlen normális lány és csinos is. Nagyon nyitott és barátkozó, ráadásul humora is van. Olyan 3 hónappal ezelőtt elkezdett szépen köszönni és mosolyogni rám (persze ez sok mindent jelenthet) egy idő után már eléggé megszerettem és azóta mindig rá gondolok. Egy busszal járunk suliba. A buszmegállóban azt vettem észre hogy az egyik volt osztálytársammal beszélget ( a volt o.társam és az ő volt o társa haverok)Másnap meghallottam hogy rólam beszélt a barátnőivel, meg hogy azt hallotta rólam hogy jófej vagyok meg hogy kocka. Sosem mertem odamenni hozzá mert nem tudom hogy mit kéne mondanom neki, és ilyen kisugárzással nem is kéne erőltetni. A buszon sokszor odajön mellém de egyikőnk sem szól semmit. Pedig szerintem tudja hogy tetszik nekem. Néha viszont tök hülyén viselkedik és néha nem is köszön, sokszor levegőnek néz és szinte minden csávóhoz odamegy beszélgetni. Nagyon megkedveltük egymást és sokat szoktunk viccelődni együtt. Hosszabb beszélgetések nem voltak mert nem nagyon merek odamenni hozzá, persze ő mindig odajön hozzám , de egyikőnk sem szól semmit. Ezután megint jön ez a hülye, értelmetlen viselkedés amit fentebb említettem. Olyan mintha szándékosan akarna megbántani. Vajon mi lehet az oka?2014. jan. 2. 16:13
1/5 A kérdező kommentje:
Értelmetlenül. Meg kéne tanulnom írni.
2014. jan. 2. 16:15
2/5 anonim válasza:
Szerintem az agyára mész, hogy hiába megy oda hozzád, nem szólsz hozzá, miközben meg azt hiszi, hogy tetszetek egymásnak. És ilyenkor, mikor bepöccen, akkor durcás és bunkózik veled. Nem olyan érthetetlen ez a viselkedés.
3/5 anonim válasza:
Ennek amit leírtál semmi értelme, többszörösen ellentmondásba ütközik.
5/5 A kérdező kommentje:
Az együtt viccelődést az úgy értem hogy az osztálytársam és a haverja odajönnek hozzánk és akkor tök jól elvagyunk. De ha csak mi vagyunk ketten akkor síri csend van. Mindkettőnk áll mint a faszent.
2014. jan. 2. 16:22
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!