Mentek ma valamerre bulizni?
Dehogy. A barátaim sorba eltűntek, ők már 19-20 évesen elmentek más suliba jó messzire, akik helyben vannak szintén máshová kerültek, én is teljesen más társaságba kerültem az meg az idősebb korosztály, náluk már családias környezet van nem fontos nekik a bulizás, a haverjaimnak akik itt maradtak nekik is már javában tart a kapcsolatuk a párjukkal már néhányan gyereket is vállaltak, így a bulizás náluk már véget ért.
Én alapból nem vagyok az a nagy bulizós ember, disco meg ilyen helyek nekem nem jönnek be főleg ha zsúfoltság van.
A barátnőm nyár elején dobott engem, ő sem volt az a nagy bulizós, csak kapott egy jó lehetőséget az élettől amit jogos hogy kihasznált de szakított velem mert fél évig van külföldön most karácsonykor jön haza és mondta hogy annyit nem tud várni, meg ha bejön a hely úgy is ottmarad és majd ott keres párt magának, mivel még fiatal így megteheti. Magyarán szólva az egyik barátnője átmosta az agyát hogy ő is legyen egy nagy bulizós, fenékrázó kis ribi mert ez az élet. És ahogy nézem a képeit látszik hogy teljesen tönkrevágta magát ezzel az életmóddal, de nem is boldog látni rajta, mivel ismerem eléggé ahhoz hogy ezt észrevegyem. Szerintem már megbánta 1 hónapja emailt is küldött hogy mindent visszacsinálna csak már későbánat.
Ez van sajnos ilyen az élet, ezt kell szeretni mert más lehetőségeim nincsenek per pillanat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!