Magukat csúnyának valló lányok, lenne kedvetek ismerkedni egy nem "szép" fiúval?

Próbálom én, de nagyon nehéz a "jó" úton maradni.

Hogy szemléltessem...

A rákos betegek is, még a betegség közvetlen diagnosztizálása után tiszta erővel harcolnak a betegség ellen, de egy idő után rádöbbennek, hogy ez ellen nem lehet harcolni és feladják, elengedik magukat, hogy elvigye őket.

De vannak ritka esetben akik nem adják fel, de az örömük csak ideig óráig tart, mert a rák ha egyszer felütötte a fejét, onnantól már nem szabadul tőle az ember soha, előbb utóbb újra kiújul és megint kezdődik minden elölről.

Pont ugyan így vagyok én a magánnyal. A magány ugyan olyan mint a rák, sőt rosszabb, mert a rák megöl, de a magány csak szenvedteti az embert mindaddig amíg vagy meg nem ölöd magad, vagy amíg a pszichiátriai osztályra nem kerülsz.

Én örülnék ha rákos lennék, a magányt szívesebben cserélném egy áttételes daganatra, akkor legalább tudnám, hogy előbb vagy utóbb, de inkább előbb megszűnik ez a fájdalom és végre nem kell sóvárogjak az emberek szeretete iránt. És az iránt se, hogy a szeretetemet átadjam valakinek, amit pontosan nem is tudom, hogy hogyan kell vagy ki fán terem csak érzem, ez lehet az ösztön.

nem sajnáltatom magam, csak a nyers tényeket közöltem.