Férfitársak! Mennyire adjuk "olcsón" magunkat?

Tudom, hogy hülye kérdés, remélem lesz, aki érti és aszerint válaszol is rá :D

Különösen, hogy felnőtt emberekről lesz szó.

Szóval elvált (élettársi kapcsolatból szakított) gyermektelen, független férfi vagyok. Megismertem egy szintén elvált, független nőt. Egyszer randiztunk is és teljesen jónak tűnt minden, saját bevallása alapján nagyon jól érezte magát, végig röhögtük az estét és úgy köszöntünk el, hogy lesz folytatás. Aztán a legközelebbi alkalom előtt hívtam telefonon, ő kérte, hogy halasszuk el egy hetet, mert sok a dolga (ez igaz is, meg is nyugtatott, hogy nem lerázás, mindketten elfoglaltak vagyunk). Azt is mondta, hogy jelentkezzek én, ő nem szeret nyomulni, ebben konzervatív. Okés. Viszont egy SMS-emre meg nem válaszolt, amiben kérdeztem, hogy szabad-e a hétfője. Most két dolog van bennem: ostromlom, kitartóan udvarolok, hátha célt érek, vagy ha nem jövök be neki, legalább megtudom. (ez sem tragédia, pár hete ismerem csak) Vagy: azt mondom, hogy én megtettem, hogy jelentkezem, ha elkezdek nyomulni, azzal "olcsóvá" teszem magam, elvileg ne csak egyedül én akarjam a talit. Tudom, hogy kamaszos, gyerekes a kérdés, de érdekelne, hogy ki mennyire "alázza" magát, ha össze akar jönni egy nővel?