Lehet nem ide kellene írnom, de mégis felteszem a kérdést! Miért csak mások problémáit/kérdéseit tudjuk/próbáljuk megoldani?

Mert másokat kívülről látunk, az ide problémákat kiírókat meg teljesen érzelemmentesen ítéljük meg még akkor is, ha valaki nem trollkodni akar.

Saját magát meg senki sem úgy látja, mint a környezete.

Magyarul könnyű okoskodni egy külső szemlélőnek, de azért lehet jó tippeket is kapni.

Viszont a depresszió betegség, nem szégyellnivaló dolog, úgyh ha valóban erre gyanakszol, fordulj vele orvoshoz.

Mások csak a lényeget kapják, és nagyobb rálátást nyernek a helyzetbe, mint aki benne van. Pl. ha rajzolsz valamit Photoshop-ban, és igényes művész vagy, akkor minden apró részletre ráközelítesz, külön kidolgozod, de az összhatást csak akkor látod, ha ha az egész képet nézed. Viszont úgy a pici részleteket nem látod be annyira.

Problémák terén mi vagyunk azok, akik elvesznek a részletekben, és a többiek a kritikusok, akik már az összhatást, a kép teljes valóját csodálják.

Az is hozzátartozik, hogy a kép rajzolása közben sok az érzelem, gondolat, zenét hallgatsz, új tapasztalatokat is szerezhetsz, sokat gondolkozol. A kritikusod számára ezek a saját magadban kreált kis érzések, gondolatok nem léteznek.

Így alakul ki egy objektívabb(de még ez sem teljesen objektív kép)

Illetve ki mint él, úgy ítél - és a lét határozza meg a tudatot. Akit folyton kinevettek, kigyúnyoltak táncórán, az negatívat fog írni, ha a táncról kérdezel, mert az ivódott a lényébe. Ha abba akarod hagyni, akkor az lesz a válasz, hogy "igen, hagyd, egyáltalán nem éri meg." Viszont valaki, aki imád táncolni, és el is ismerik, díjakat nyer, sikeres ugyanarra a kérdésre egy teljesen pozitív, sokkal reményteljesebb választ fog adni. "Ne hagyd abba, csak táncolj, ahogy a szíved diktálja,ne törődj senkivel, és ha egyelőre még béna vagy, gyakorolj sokat, és a siker nem marad el"

18/L