Miért élvezi netes ismerkedésnél bárki is, hogy másnak adja ki magát és nem mond igazat (hazudik a koráról, netről szedi le a képet és ami még ide tartozik)?

Én meg neten nem hazudok, de élőben szeretem másokkal a bolondját járatni, főként olyanokkal, akiket nem fogok látni többet és fárasztóan nyomulósak, legalább én is szórakozhatok egy kicsit közbe.

én azért regiztem, mert valakit (konkrétan) meg akartam találni. tudtam, hogy fenn van a Badoo-n, de nem tudtam, hogy véletlenül a facebookon keresztül került-e fel, vagy direkt. ezért regiztem kamu képpel, és küldtem neki egy ismerősi meghívót. de nem reagált rá, és nem tudom, hogy miért. szóval nem derült ki a titok nyitja, sajnos. de olyan jó képet sikerült , hogy tízesével jönnek a levelek, és már 800-an akarnak velem megismerkedni. poénból írtam 1-2-nek, de nem vettem komolyan. háááát, olyan tapló pasik vannak, a sok feszítős, műmájer képen meg halálra röhögöm magam. szánalom az egész. ha a nyomozásom nem sikerül, le is törlöm magam.

Én is csináltam ilyet a 12 éves hülye fejemmel. Én azt hiszem azért, mert alsóban az osztályból néhány fiú kiszemelt, és elkezdett csúfolni. Éveken át. Nem igazán volt önbizalmam, félénk voltam nagyon, alig mertem megszólalni is. Majd 12 évesen történt néhány dolog, ami miatt azt a pici önbizalmam is elvesztettem, ami volt, meg a legjobb barátnőmet. Így senki sem maradt, akivel beszélhetnék, ha baj van, vagy akire számíthatok. A szüleimmel sosem volt valami bizalmas a kapcsolatom. Mindent magamban tartottam, és egy idő után nem bírtam ezt az egészet. Minden éjjel sírtam, de csak úgy, hogy senki se hallja, egyedül voltam. Na ekkor csináltam egy kamuszemélyt myvipen (akkor ez volt a divat, nem a facebook). Hihetetlenül gyorsan jelölgettek be az emberek és vettek fel MSN-re. Annyira élveztem, hogy mindenkinek tetszek, mindenki dicsér, ahogy az első válaszoló is írta, többnek éreztem magam. Egyébként sem úgy viselkedtem, mint az átlag 12 éves. Így idősebbnek hazudva magam 15-16 évesekkel tudtam ismerkedni, velük jobban kijöttem. Na meg bár a nevem, korom és külsőm nem volt valódi, de amiket mondtam, amik történtek velem nap mint nap, ahogy éltem, az nem volt hazugság. Végre önmagam lehettem másokkal szemben és nem csúfoltak ki, hanem értékelték. Végre számított valakiknek a véleményem, végre meghallgattak. Annyira jó volt. Miután 1 évig így beszélgettem valakivel, egy másik lánnyal, őt nagyon megkedveltem, teljesen megbíztam benne, mindent elmondtam, ami velem történt, egész álló nap beszélgettünk. A legjobb barátnőmnek tekintettem és ő is engem. Az egész kamuszemélyt meguntam már addigra, illetve nem is az, hogy meguntam, csak megjött az eszem, és rádöbbentem, hogy mekkora baromságot csinálok. Abbahagytam, nem hülyítettem tovább senkit, csak azzal az egy lánnyal beszéltem továbbra is. Ő fontos lett nekem, nem bírtam ki, hogy ne beszéljünk. Aztán folyton találkozni akart, ajándékot küldeni a szülinapomra, webkamerázni... Mindig ki kellett találnom valamit, ami miatt nem jó épp, hazudtam, teljesen belebonyolódtam már, lelkiismeret furdalásom volt, nagyon rosszul éreztem magam, mert időközben tényleg fontossá vált nekem. Mikor nem bírtam tovább, valamit tennem kellett. Eszembe jutott mindenféle hazugság, hogy pl. vhogy meghalok, mármint a kamu énem meghal, és akkor vége lesz ennek a hazudozásnak, meg mindenféle eszembe jutott, minden könnyebbnek tűnt, mint elmondani az igazat, de aztán mégis inkább elmondtam neki mindent, hogy hazudtam arról, hogy ki vagyok. Először nagyon mérges volt, 1 évig alig-alig beszéltünk, de aztán megbocsátott, és máig a legjobb barátnőm. Tudom már, hogy hülyeség volt ez az egész, de nem bántam meg, mert így ismertem meg a legjobb barátnőm, és így jöttem rá, hogyha önmagamat is adom, az értelmesebb emberek úgyis szeretni fognak. Nem volt egyszerű, mert hozzászoktam, hogy nem mondhatom el, mit gondolok, mert akkor csúfolnak és utálnak, és félénk vagyok, továbbra se volt sok az önbizalmam, de azért valamennyivel több lett. Eldöntöttem, hogy megváltozok, nekem is nagyobb lesz a szám. És így is lett, utána másik osztályba kerültem és más voltam, önmagam voltam, leszartam, ha valaki emiatt piszkál, és lettek barátaim. Most minden tök jó. Először is ezt kellett volna tennem, nem törődni azokkal, akik basztatnak, de valahogy nem ment. Nem mentség az önbizalomhiány arra, hogy másnak adjam ki magam, de én akkor sem bántam meg, bár nem vagyok büszke rá, és biztos nem csinálnám újra.