A mai fiatal nők miért ítélik el azokat a férfiakat, akik már voltak pszichiátriai kezelés alatt a kórházban?
Hát, ha egy nőről lenne szó, én se foglalkoznék ilyennel pasiként.
Az ilyenek nem biztos, hogy tényleg teljesen egészségesek.
Szerintem azé, mer nem tudják kezelni a dolgot, és inkább e mögé bújnak. V. mer kevés az infó és megijednek..
De ez ember függő is, ki hogyan fogja fel, milyen a hozzáállása.
Én nem ítélek el senki, mer kivagyok én, h elítéljek másokat. Ha az adott dolog, ami miatt ott volt az illető, megszűnt, v. kezelve van, akkor semmi akadálya, h kiegyensúlyozott életet éljen. El kell/ne tudni fogadni a másikat, olyannak amilyen.
mert ismertem ilyet és nincsenek jó tapasztalataim.
én nyitottan, szeretettel irányultam felé, ő erre éreztette hogy csak dugni akar velem.
akkor lassan próbáltam tőle eltávolodni, az volt a reakciója hogy mondvacsinált ürüggyel megsértődött és rávette a haverjait, hogy szóban állandóan terrorizáljanak, aztán később fizikailag is.
akkor egy évig sikerült elkerülnöm, utána jött a "nemúgy gondoltam"-bocsánatkérés, szabadidejében folyton találkozással nyaggatott.
akkor rámzúdította az összes lelki nyomorát, hogy hogyan akart öngyilkos lenni többször meg hasonlók.
kezdetben próbáltam meggyőzni hogy marhaságot csinál, később már belefáradtam és nem érdekelt.
akkor meg azért sértődött végig, neten és élőben hazudozott rólam meg megpróbálta elmarni a barátaimat.
aztán 1 évig sikerült megint elkerülnöm, végül összefutottunk és megint jött az "á kis butaságokon megsértődtünk de kezdjük előlről"-téma (kár hogy én nem így gondolom).
megint a találkozzunk-rész, megpróbáltam kibújni alóla.
aztán most a napokban meg követett az utcán egy darabig távolról.
hasadt, skizofrén, hiába vagyok egy terézmuter, az ilyet nem lehet megmenteni.
hiába zseni amúgy, elég nagy bajok vannak vele, el tudnám képzelni róla pl. hogy kinyír valami elhagyott helyen, aztán hazaviszi és évekig dajkálja a hullám vagy valami hasonló.
nem kellene mégegy hasonló.
ez szimpla önvédelem
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!