Van remény még, beilleszkedésre, pasizásra ha valaki antiszociális tünetekkel küzd?

Szerintem a kérdező az "aszociális", illetve szociális fóbiás emberekre utal. Az "antiszociális" kifejezés az mást jelent.

Nekem alapjában véve az első kettő van, tehát az, amit a kérdező is említ. Bár azt nem tudom, hogy a kettő között van-e valamilyen különbség.

A tulajdonságaim és az élethelyzetem igen tipikusnak mondható szerintem. Mindig félénk és visszahúzódó voltam, a tömeget, nyüzsgést utálom. Emellett aggódó természetű is vagyok, különösen a jövő miatt aggódok, de úgy általában is van bennem egyfajta alapszorongás, nyugtalanság, ami egyfajta "belső motorként" működik. Nincsenek barátaim sem, és a gondolkodásmódom, életszemléletem is más, mint az átlagnak.

Ismerkedni abszolút semmi lehetőségem nincsen, nincs is bennem bátorság, meg ugye, eleve nem is kerülök olyan helyzetbe sem, hogy ellenkező neműekkel ismerkedjek. Hiába vagyok magamnak való természetű, azért ennyire én sem szeretek egyedül lenni. Az a legrosszabb talán az egészben, hogy az ilyen emberek elszórtan, szétszórva élnek, és nem tudnak egymásra találni, az idő pedig úgy rohan, mintha húznák, szaladnak az évek az ember felett.

Én csak az emberi tömeget rühellem, főleg azért mert olyan tömegben mint a birkák. Mind megy előre, azt se tudja hova, meg miért, csak megy bambán, aztán ha neked megy, akkor meg pampog, persze nem számít, hogy ő nem figyel, meg kacsázik előtted, mert azt se tudja hol van...

Remény pedig mindig van. Volt bnőm is olyasmi kaliberű ilyen téren, mint te. Vele is nagyon jól elvoltam. :)