Egy ideje szerelmes vagyok már egy lányba, akivel ismerjük is egymást, de csak köszönő viszonyban vagyunk?
Egy helyen dolgoztunk, én főállásban dogozom ott, ő meg diákként dolgozott délutánonként.
Egyszer együtt lettünk beosztva, mert én egy diák fiúval voltam párba akivel csináltuk amit kellett, de mivel ő felmondott, így a csajt kaptam meg. Akkor jobban megismerkedtünk, és jól elvoltunk, de most egy ideje már eltűnt mert most érettségizik, és valószínű hogy már nem jön vissza.
Nekem bejön a lány szerelmes lettem belé, de sajnos már késő volt amikor tudatosult bennem hogy szeretem.
Néhány hétig nem járt rajta az eszem, de mostanában már megint rá gondolok, megjelenik az álmaimban, hogy együtt vagyunk, és nagyon jó minden.
Ma álmodtam azt hogy egyszer hazamentem munkából anyámékhoz ahol most is lakok, és ők mondták hogy már nem lakom itt, csak látogatóba járok haza.
Akkor elmentem a házhoz ahol éltem, az a anyám régi háza volt amit totál rendberaktam az álmomba, igaz hogy a való életbe is ezt csinálom, de csak apránként újitgatom,a mikor időm meg pénzem van rá. A csaj akivel dolgoztam, ott lakott együtt voltunk, éppen a kedvenc ebédem főzte, ebéd után lenyírtam a füvet, megittam a sörömet, és kint romantikáztunk az udvarba amin szép zöld gyep van, mögötte egy tyúk óllal és egy kutyánk is volt, egyszerűen szép élet volt, de felébredtem, és azóta csak ezek jutnak eszembe.
Érzem hogy szeretem azt a lányt, de facebookon egyszer bejelölt, még amikor dolgoztunk, vissza is jelöltem, de már nem elérhető ott, nem használja. és sajnos sehol nem találom meg őt.
Az egyik barátnőjét felkerestem aki nálunk dolgozik csak ő a másik műszakban van, és mondta hogy majd megpróbál beszélni vele hogy szeretném felvenni vele a kapcsolatot.
Nem tudom mit mondjak neki, tudtommal nincs barátja, de szeretném meghódítani, randira hívni, és így tovább, de nem tudom hogyan hívjam el, csak úgy állítsak oda, vagy beszélgessünk előtte, ismerjem meg jobban?
Most így nem tudom, mert félek hogy elutasít ha csak odaállok a hirtelen semmiből és randira hívom. Csak beszélő viszonyban voltunk, nem nagyon viccelődtünk semmin szinte, meg nem voltunk úgy el, mert dolgoztunk, és akkor még közel sem éreztem iránta semmit:S
A volt barátnőm járt akkor még az eszembe, mert akkor még éppen hevertem ki azt hogy dobott, de ma már hidegen hagy és csak a csajon agyalok.
Szerintetek hogyan kezdjek el közeledni hozzá?
Elnézést ha rossz kategóriába írtam.
Én is ilyesmi szituban vagyok,csak én egy fiú iránt érzek ilyet. És én is folyton ilyen szépeket álmodok.
Mindenesetre azzal nem veszítesz semmit,ha elhívod egy randira. Ha nemet mond,akkor legalább megpróbáltad és tovább léphetsz! Mondd meg neki,hogy szimpatikus neked,és szívesebben megismernéd közelebbről. Egy nő örül az ilyennek! Ha barátja van,akkor is csak egy nemet kapsz,nem ér semmi bántalom,tehát tényleg nincs veszíteni valód! Én azért annyiból más helyzetben vagyok,hogy régóta ismerem a srácot,és közel lakunk egymáshoz,tehát ha visszautasít,akkor kicsit kínosan érezném magamat bárhányszor összefutunk,de ha ti nem találkoztok már többet,akkor semmi jelentősége annak,ha nemet mond. De miért is mondana nemet?:) Hajrá!!
Második válaszoló, mondasz valamit, de az első is megkapja a zöldet!
Végül is megpróbálni meg lehet, csak derítsem ki hogy hol lakik pontosan, mert azt tudom hogy hol, de egy kis városba is van annyi hely ahol megfordulhat, így nehéz megtalálni:( De majd megpróbálok infót szerezni vagy találkozót összehozni valahogy, hogy legalább beszélni tudjak vele.
Igen annyi az előny hogy nem egy helyen lakunk és kicsit távolabb is, arra nem járok minden nap, csak nagyon ritkán így kicsi az esélye hogy összefussunk. Lehet hogy lenne bánat hogy nem jött össze, de nyugodtabb lenne a lelkem ha abba a tudatba lennék hogy legalább megpróbáltam.
Köszönöm szépen a választ.
És neked is drukkolok kedves második hogy összejöjjön az amit szeretnél!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!