Nagyon egyedül érzem magam. Hogy maradjak erős?

Háttérsztori: (Kicsit érzelmi válságban vagyok. Nemrég vetettem véget egy kapcsolatomnak, mert már nem szerettük egymást. Vagyis ő csak nem volt szerelmes, én meg sajnos beleszerettem egy harmadik félbe. A tanáromba. Elmondtam neki, hogy mit érzek. Addig jóban voltunk, sokat beszélgettünk, talán ő volt eddig az egyetlen az életemben, aki megértette a nem túl hétköznapi gondolataimat. Ez nagyon megfogott benne. Aztán amikor megtudta, hogy mit érzek iránta, akkor menekülőre fogta. Valahol nem is csodálkozom, mert van köztünk azért 14 év korkülönbség. Talán emiatt, talán másért, de soha nem engedett be a kis személyes szférájába. Ami jelen helyzetben érthető. De ettől függetlenül készségesen beszélgetett velem dolgokról, amik iránt rajongok, nyelvfilozófiáról, irodalomról, művészetről. Tetszett, hogy olyan kimagaslóan okos. Nem csak úgy, mint egy tanár, nem a lexikális tudása fogott meg. A gondolkodásmódja. Ami a szakmájában is ritka. Nagyon sokat fejlődtem azalatt az idő alatt, amíg beszélgettünk. Elindított egy irányba, amit vele vagy nélküle, de folytatni akarok, és ez jó. Aztán mondtam neki, hogy megértem az aggodalmát, de én akkor sem akarom kiszórni az életemből, mert fontos nekem. Barátként, akárhogyan, de maradjon meg nekem. Ezt úgy tűnt, el is fogadta. )

Látom, hogy miben kell fejlődnöm. És az egyik az, hogy megálljak érzelmileg a saját lábamon, ami eddig nem annyira megy. Mindig másoktól függött a boldogságom. De ahhoz, hogy valakivel tényleg boldog lehessek, ahhoz előbb egyedül kell annak lennem. Ez kicsit azért necces, mert nincsenek barátaim. A korosztályommal sosem jöttem ki. De még az 5-6 évvel idősebbekkel sem nagyon. Soha nem volt bulizós korszakom. Úgy tűnhet kívülállók számára, hogy nem tudom élvezni az életet. Pedig de, csak máshogyan. Imádok zenélni, írni, hallgatni az esőt. Szeretek gondolkodni. Nekem ez a szórakozás. Imádom a Pink Floydot és a Monty Python-t. Sajnos ezek miatt a dolgok miatt jövök ki nagyon kevés emberrel. Persze sose volt alapfeltétel, hogy valaki ezeket a dolgokat szeresse/csinálja, csak ez is elmond valamit az emberről.

Kicsit reménytelennek érzem az egész dolgot. Bár tudom, hogy fiatal vagyok, akármikor találkozhatok még emberekkel, akik meghatározó szerepet játszanak az életemben, akármi lehet... De addig is meg kell tanulnom a magam útját járni, és ez nagyon nehéz. Mit tanácsolnátok, hogy erős tudjak maradni?