Egyedül várom a babámat. Szörnyen nehéz, főképp este, egyedül lefeküdni. Annyira hiányzik egy erős férfikar ölelése. Sorstársak, ti hogy bírtátok?

el tudom képzelni, hogy nagyon nehéz. bár nincws tapasztalatom ilyen téren én azt mondom ne hamarkodd el a dolgot párválasztás terén. lehet, hogy 2 hét mulva, de az is lehet, hogy 2 év mulva találod meg életed párját. akkor visszagondolva pedig ez már csak egy kellemetlen emlék lesz.

nézd az élet napos oldalát. :) próbálj több programot szervezni magadnak hátha kicsit megnyugszol tőle

Én is egyedül voltam terhesen. De én annyira torkig voltam a fiam apjával, hogy miután kitettem a szűrét, az egész világ rózsaszín volt :) Persze aggódtam, hogy nekem sosem lesz párom már, meg ilyenek. Aztán közben meg már terhesen megismerkedtem valakivel, csak hát aztán mégsem jöttünk össze, nem volt hozzám való.

Ha megszületik a babád, úgyis annyira le fog foglalni, hogy eszedbe se jut majd, hogyan tudnál ismerkedni. Az persze más kérdés, hogy nekem sokszor eszembe jut, amikor nagyon fáradt vagyok, hogy ha lenne a fiamnak normális apja, akkor most igazán átadnám már neki a teendőket 1-2 órára.

De ahogy cseperedik a gyerek, úgy te is szabadabban tudsz majd mozogni. Ha a szüleiddel élsz, akkor a te babád is épp úgy hozzájuk szokik majd, mint az én fiam anyukámhoz. Olyan neki, mintha a második anyja lenne. Én már nagyon kicsi korában gond nélkül rá tudtam bízni ha el akartam menni valahová, mert ugyan olyan jól elvolt vele is, mint velem. Lesz majd módod ismerkedni, ha anyukád vigyáz a picire. Engem sokszor kioktattak, hogy akinek ilyen kicsi a gyereke, az ne a pasizással foglalkozzon, de ezt csupa olyan ember mondja, aki nem volt ilyen helyzetben. Mindenkinek érdeke az, hogy találj magadnak egy párt. Amikor a fiam 8 hónapos volt, én már simán el tudtam menni 2 napra nyaralni, akkor ismerkedtem meg egy nagyon kedves férfival, akkor úgy is tűnt, hogy ő lesz az igazi. Sajnos kiderült, hogy mégsem ő az, de egyáltalán nem volt gond, hogy nekem gyerekem van, őt ez egy cseppet sem zavarta. Most 2 éves a fiam, igaz, még nem találtam meg azt, akit keresek, de már voltak jelentkezők, és hidd el, akik eddig velem kapcsolatot akartak létesíteni, egyáltalán nem zavartatták magukat amiatt, hogy nekem gyerekem van, mindenki pozitívan fogadta.

Konkrét tippem nincs, csak azt tudom, hogy ne akard görcsösen a dolgot, mert akkor sose sikerül semmi. Ha teheted, néha majd járj el ide-oda, adj esélyt annak, hogy megtaláld az igazit, előbb utóbb meglesz. Én is arra várok :)

Nagyon sok erőt és kitartást kívánok neked!

Az én mostani barátom előző nőjének is volt már egy kisfia, mikor találkoztak. Ő tökre elfogadta ezt a fiút, a kissrác a mai napig apának szólítja, és és ő is imádja, rendszeresen látogatja, annak ellenére, hogy a kedves mamával nem alakultak jól a dolgok, és köztük most több mint feszült a viszony.

A barátom, mikor "bevallotta" ezt a kisfiút, annyit mondott, hogy ilyen előfordul, és ilyen a szerelem.

Szóval szerintem manapság nem kizáró tényező, ha valakinek van gyereke, és egészen biztos, hogy neked is lesz egy kedves, rendes párod.

Én ugyan nem tudok neked segíteni, de egy virtuális baráti ölelést küldök, mert nagyon szimpatikus vagy! :)

A leírtak alapján nyitott is, így szerintem nem lesz nagy gondod az ismerkedéssel- csak azt kell elhinned, hogy tényleg nem lehetetlen! :)

(Mikor nagyon magad alatt vagy, gondolj arra, hogy sokkal jobb egyedül, mint egy rossz kapcsolatban. Az nagyon le tudja szívni az ember energiáit). Egyébként a szerelem akkor fog "betoppanni" az életedbe, mikor nem is számítasz rá! :)

Én pasi szemmel úgy vélem, nem kell erőltetned terhesen az ismerkedést. Sok pasi hülyén fogja az ilyesmit fel, nem mindenki gondolkodik úgy mint Seal. Ha már megszületik a baba, semmi gond, az már nem olyan, mintha a gyermekednek mindenáron apát akarsz szerezni. Ha van kisgyermeked akkor egy fokkal korrektebb a dolog, a másik is tudja hányadán áll, no meg az idő sem sürget utána.

Vedd lazán!

A babád egészsége érdekében, ne stresszeld magad, megérzi ezt ő.

Mondd hangosan, ha bepánikolsz: leszarom, valahogy úgyis lesz majd csak!

Én is egyedül vártam annakidején a kislányomat és bizony én is rengeteget sírtam és iszonyatosan kétségbe voltam esve.Az én szüleim sajna nem dúskáltak az anyagiakban és ettől méginkább bűntudatom volt,hogy a nyakukba rakok még egy gyereket is.Remek szüleim vannak,ne értsd félre,sokat segítettek nekem,segítenek a mai napig is,de azt hittem vége van a világnak.

A párommal közösen vállaltuk a kicsit,sőt Ő akarta jobban,aztán kiderült,hogy ő is még csak egy nagy gyerek.

Mindegy!

Szóval alig volt 2-3 hónapos a kislányom,amikor először randira hívtak,egy régi vendég az étteremből,ahol dolgoztam.Nemet mondtam.Aztán a következőnél még nem voltunk egy évesek.Egy válás előtt álló apuka,a szintén egy éves kisfiával próbált meg felszedni a játszin.

Kutyasétáltatás közben,egy-egy szabad estén a barátnőkkel,szóval volt lehetőség.

2 éves volt,amikor először belebonyolódtam egy férfiba.2 éves koráig szoptattam,addig nem akartam komolyabban ismerkedni,ez feszélyezett engem,de lehet,ha a megfelelővel találkozok nem így gondolkozok.

Most már 4 éves és az elmúlt 2 év során randiztam vagy egy tucat pasival.Egyiknek se okozott problémát,hogy én anya vagyok.Sőt!pozitívumként könyvelték el,hogy milyen erős és bátor nő vagyok,amiért vállaltam Őt!

Ketten mondták mindösszesen,hogy nem ismerkednek szívesen gyerekes nővel,de egyikért se kár.(Hozzáteszem az egyikük időközben meggondolta magát,persze HIÁBA)

még mindig keresem a megfelelőt,de mára én lettem az egyik legpozitívabban gondolkozó ember az egész ismerősi,családi,baráti körömben.Szóval én aztán tudom,hogy kutyanehéz,de drukkolok Neked őszintén.