Furcsa, hogy hiányzik a régi félénk, csajokhoz hozzászólni sem merő lúzer, régi énem? Valakinél hasonló esetleg?

Régen olyan félénk és csendes voltam, hogy egy lányhoz sem mertem közeledni, de még barátaim sem voltak, teljesen egyedül voltam. Nem kezdeményeztem akkoriban egy csajnál sem, csak álmodoztam, hogy vajon van-e olyan lány a suliban, akinek tetsze. Folyton lestem mindenfelé és reménykedtem.

Aztán felnőttem és még mindig egy lúzer voltam, tudtam, hogy változtatni kell, mert így sosem lesz barátnőm. Jött ez a PUA dolog, amire rátaláltam és azóta rendszeresen próbálkozom lányoknál, fura mód ennek köszönhetem, hogy életemben először huszonévesen smároltam először egy igazi csajjal. A lényeg viszont nem érkezett el, még mindig sok-sok elutasítást kapok vagy épp gúnyolódást lányoktól a külsőm miatt. Sajnos ráébredtem, hogy mennyire rondának tartanak a lányok úgy 99,98%-uk legalábbis biztosan. Az a kevés, akinek bejöttem, a tipikus önbizalomhiányos és valóban nem épp szép, vonzó lányok kicsiny csoportja. De nem is ez a lényeg most, hanem, hogy mostanság gyakran hiányzik az az időszak az életemből, amikor még kis félénk, csendes, visszahúzódó, lányokhoz közeledni sem merő srác voltam, akkor legalább még ott volt a remény, a hit, hogy van olyan lány, akivel kölcsönös a vonzalom és fura mód boldogabb is voltam tudatlan, lúzerkét, mint tökös, de folyton elutasítást kapó srácként. Olyan fura, mert akkoriban még szép lányok is néha olyan jeleket adtak, amiket ma már PUAként érdeklődési jelként tudok értelmezni, de sosem léptem, pedig legalább két szép lánynak valószínűleg bejöttem. Erre manapság meg az a büntetésem, hogy egy szép lánynak sem kellek, vagy foglaltak a szép, szimpi csajok.