A fegyvert ábrázoló tetoválás elítélendő?
A probléma ott kezdődik, hogy szöveget sem tudsz értelmezni, ahogy a kedves kérdező sem. Én ugyanis egy szóval sem írtam, hogy nem szeretem a tetoválásokat, sőt képzeld nekem is van (több is).
A legtöbb tetoválás látható helyen van, ebben igazad van, ugyanakkor ha valaki egy esetlegesen véleményes mintát szeretne magán hordani és fél az emberek reakciójától, akkor célszerű olyan helyre csinálni, ahol nem lesz látható. Van ilyen bőven pl. comb, lapocka, mell, váll, hát.
Ugyanakkor ha egy véleményes mintát mégsem ilyen helyre csináltat az ember, akkor az egyértelműen azt jelzi, hogy nem (elsősorban) magának készíti, hanem hogy másoknak megmutassa mint divatolás vagy önkifejezés. Akárhogy is, mutogatni akarja. És ha valaki mutogatni akarja, de közben mégiscsak fél az emberek majdani reakciójától, az elég röhejes és szánalmas. Erre próbáltam felhívni a figyelmet az első hozzászólásommal, de úgy látom, tényleg nehezetekre esik a szövegértés. Csak tudnám, hogy mentetek át akkor az érettségin.
"Egyebkent meg szerintem ha valaki tetkot akar pont nem erdekli hogy masok latjak meg mit szolnak hozza."
De igen, a kérdezőt láthatóan érdekli, hiszen alapvetően erről szól a kérdése. Ezután a kommented többi része pont ugyanannyira értelmetlen, mint maga az egész vita is.
"És csak abbol következtettem (egyebként szerintem helyesen de mindegy is) hogy nem szereted a tetkokat hogy írtad hogy nem láhato helyre kell csinaltatni."
Én specifikusan a kérdezőnek javasoltam, hogy csináltassa ne látható helyre, ha az zavarja, hogy mások vajon mit szólnának hozzá. De akkor ezek szerint mégsem sikerült értelmezned.
"Csak eppen az ember első sorban nem a combjara tetováltat vagy a hasara XD. Hanem a karjara ahol latszik mert ott nez ki jol."
Nagyon sokan tetováltatnak a combjukra vagy a hasukra, ott is tud ám jól kinézni.
"És attol mert jelentese van meg jol is kell kinéznie."
Ezt senki nem is vitatta.
"És ezt csak azert nem értheted mert nyilván nem szereted a tetkókat..."
Én mindent értek, ellenben veled és a kedves kérdezővel. Egyébként három tetoválásom van...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!