Ez még elfogadható egy 7. -esnek? (lent)
Figyelt kérdés
Mostanság egyre több animét kezdtem nézni.Nagyon tetszik a lányok szeme:) mármint, az animékben..olyan kis ártatlan, nagy szemük van *o* gondolkodtam azon, hogy ezt hogy tudnám az én szemeimen megcsinálni úgy, hogy ne legyen túl feltűnő.Úgy csináltam meg végül, hogy kihúztam a felső vízvonalam(alsót semmiképp, attól csak kissebbnek látszana a szemem) ettől dúsabbnak hatottak a szempilláim.Ezután nagyon vékonyan egy tus ecsettel és egy zselés tussal húztam egy vonalat s szempilláim fölött.(szempillatöveket ceruzával) a szemrim közepén volt a vonal a legvastagabb, így kerekítve a szemem.A végére semmi farkincát nem tettem, mert az nyújtotta volna.Majd spiráloztam, illetve egy kicsivel sötétebb púderrel, mont a bőröm színe, tettem egy kis árnyékot a szemem alá úgy, hogy egy picit ez is dobjon a "kerekségén" vagy hogy mondjam.Egyáltalán nem feltűnő, mert a lehető legfinobban csináltam.Nővérem meg is jegyezte, hogy nagyon jól mefcsináltam, és hogy jól áll :) Azt mondta, egyáltalán nem erős, pont elfogadható egy 13 évesnek.Szerintetek mejet suliba is?Tényleg nem erős, mégis..fob a tekintetemen vagy hogy mondjam:D2015. júl. 31. 20:11
1/5 A kérdező kommentje:
Bocsi a betűk elírásáért, telefonról írtam, és siettem :)
2015. júl. 31. 20:14
2/5 anonim válasza:
Kuldj kepet es megmondom,hogy durva-e
Amugy en is olyan szemet akartam,mint az animefigiraknak,es en azt csinaltam,hogy also vizvonal feher szemceruza,ez megnoveli+alatta fekete tussal egy vonal es kesz.Ha meg extremebbet akartam,akkor az ala meg egy kis fekete szemfestek,hogy kerekitse,bar igy kisse almosnak is tunsz.
Itt egy kep,ez eleg extrem,suliba nem csinalnam meg,de szerintem egy cosplayhez siman jo.
4/5 A kérdező kommentje:
Igen, holnap megcsinálom újra, és küldök:)
2015. júl. 31. 20:50
5/5 anonim válasza:
Ha neked tetszik,csináld.
Most komolyan a kinézet nem kell hogy korfüggő legyen?ma már semmi sem az..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!