Hogyan csináljak jó műkörmöt?
Vettem műkörmöt, és volt hozzá ragasztó is. Felragasztottam, de mivel a köröm átlátszó, és úgy vannak rajta virágok, így átlátszik a ragasztó és ez elég csúnya. Hogyan csináljam, hogy jó legyen?
Előre is köszi a segítséget.
Én műkörmös vagyok, de komolyan mondom, hogy soha nem értettem ezeket a teljes körömfelületre felragasztható műkörmöket, én sem tudom őket használni. A tipes körmöt egyébként úgy készítjük, hogy a tipet nagyjából a köröm feléig tesszük fel ragasztóval, utána összereszeljük a saját körömmel, hogy sima legyen a köröm felülete, majd rátesszük az építő zselét. Ezt most nagyon nagy vonalakban írtam le, de az látszik belőle, hogy mintás tipet nem tudunk feltenni, mivel eleve csak a köröm felétől kezdődne a minta és utána a maradék mintát is lereszelnénk, mert az a körömre csak rá van festve, két húzás a reszelővel és lejön.
Azt nem tudod megoldani, hogy ne látsszon a ragasztó az átlátszó tip alatt, ha mégis próbálkoznál ezzel a módszerrel, akkor mindenképpen több ragasztót használj, így nem lesz alatta levegőbuborék és nem ártana valamivel fertőtleníteni a körmöt, mert gombásodhat, algásodhat a körmöd.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!