Mikor bántad meg a legjobban, hogy magassarkúban mentél el otthonról?

Amikor a fel oras fagyizasbol, 10 ora setalas lett.

Amikor egy rendezvényen letörott a sarka.

Amikor felléptünk a kórussal. Soha nem vettem fel magassarkút, ennek a cipőnek se volt extra magas a sarka, de imádtam azt a kórust és hogy úgy mondjam, szerettem volna tündökölni. Bámultak is rendesen, én ezt inkább röhejesnek találtam, mert magassarkú nélkül is ugyanaz az ember vagyok, igazságtalannak találom, hogy abban vonzóbbnak találtak. Mindegy, a fellépés jól sikerült, de baromira fájt a lábam és mezítláb mentem haza, nem volt messze szerencsére, ahol laktam. A kórus megszűnt, nagyon hiányzik, de a cipő nem.

Amikor indulás után 5 perccel már iszonyatosan fájt a lábam a cipőben, de tudtam, hogy legalább 10 órán keresztül rajtam lesz, és már nem volt lehetőségem lecserélni.

Majdnem mindig megbanom.

1942 április 17-én.

Esküvőre mentünk. Már azt a cipőt többször is felhúztam, viszont sosem fájt annyira, mint aznap. Kb. 1,5 órán át volt a lábamon, utána áthúztam egy sima cipőre (ami aztán illet a ruhához... :D). De ugye a sarkam kisebesedett, és hetekig (!) fájt. Szenvedtem utána hetekig, és tényleg max. ha 1,5 órát volt a lábamon...

Aznap, mikor letört a sarka.