Szerintetek kínos ha itthon melltartóban, bugyiban illetve meztelen van az ember?
Egyáltalán nem az, persze tekintettel kell lenni ez ügyben a többi lakóval/családtagokkal vagy ha vendég érkezik persze.
Az ember a saját házában, szobájában azt csinál amit akar. Én a szüleimmel élek, de a tetőtéri rész az enyém lett teljes egészében mert simán fenntudom tartani, barátom is ide fog majd költözni a nyáron amint sikerül nekik megnyitni a másik boltjukat 3 utcával arrébb ami a családi vállalkozásuk és ugye akkor ő neki innen egyszerűbb lesz a munkába járás, mivel innen már hosszú lenne az út a mostani helyére, ha busszal kell mennie a városukba át kell szállnia hogy rendesen beérjen mert innen ritka a közvetlen járat és a legkorábbival is késne 20 percet mivel ő dolga a nyitás így neki 30 perccel előbb oda kell érnie hogy minden rendben legyen nyitásra.
De a lényeg az hogy én 3 éve lakok itt a tetőtérben amit ugye a testvéremnek lett kialakítva csak őt az élet messze sodorta és nem tart rá igényt, én meg imádok itt élni mert ha családot akarunk akkor is bőven elférnénk 2 hálószoba, egy nappali egybe a konyhával plusz fürdő és még egy nagyon pici szoba ahol egy asztal és egy heverő fér el kb. Amit én ruhás szekrénynek használok per pillanat. Én amint hazaérek és 20 fok meleg van minimum már veszem le a ruháimat én nem vagyok az a fázós fajta lány 15 fokban is simán elvagyok egy vékonyabb felsőben és egy nadrágban vagy szoknyában 20 denes harisnyával. 20 fokban már elég lengén szoktam öltözködni kánikulába meg csak szellős egybe ruhát hordok. Idehaza én nagyon nem tudom elviselni magamon a ruháimat. Általában ha gyakrabban megyek ki az udvarra meg teszek veszek bent akkor felveszek egy jó bő vékony pólót meg egy kis nadrágot. Ha nagyon nem csinálok semmit akkor minimum bugyiban meg melltartóban vagyok, de gyakran szoktam itthon tornázni és nekem a dressz a legkényelmesebb erre főleg a hosszú ujjú ami sehol nem vág be még a hónom alján sem, direkt még bodykat is vettem magamnak amikben itthon elvagyok fűtési időben hogy mégse fázzak meg nagyon ha esetleg picit lehűl a lakás. Nyáron amikor már 25 fok felett van akkor csak meztelen vagyok itthon, és tornázni is úgy szoktam, nagyon ritkán magamra kapok egy bikini felsőt meg egy vékonyabb szoknyát, de inkább bugyiban szeretek lenni, de ha elviselhetetlen a meleg akkor csak meztelen vagyok, egy bő egybe ruha mindig elővan készítve hogy ha csengetnek vagy vendéget várok legyen mit gyorsan magamra kapnom. Télen meg általában ha 23 fok körül van egy egyszerű kötött hosszított pulóvert veszek magamra úgy hogy alatta totál meztelen vagyok és sokszor egy vékonyabb comb vagy térdzoknit veszek fel hozzá hogy a lábam se fázzon és abba teljesen jól tudom magam érezni a lakásban. Aludni csak meztelenül alszok, ha esetleg éjjel nem menne a fűtés mert fával fűtünk akkor is olyan 20 fok simán marad a lakásban mivel a lábam fázósabb így éjszakára is csak egy combzoknit veszek fel mert szokásom úgy aludni hogy a takaró nem fedi teljesen a lábam és úgy picit szoktam fázni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!