Milyen fürdőruhát vegyek?
Tudnátok nekem olyan helyeket mondani Budapesten, ahol árulnak nagyobb cicire való fürdőruhákat? Pénz szűkében, voltam a tesco-ban, ahol a legnagyobb, amit találtam 85D/DD volt, és sajnos egy picit kicsi volt rám. Ezenkívül elmentem az Ázsia Centerbe is(az összes fehérneműs boltba), ahol kértem az eladót, hogy segítsen és, azt mondták ők ekkorákkal nem foglalkoznak. A fazon, szín mindegy lenne, csak már jó legyen rám.
Normális válaszokat szeretnék hölgy társaimtól.
Auchan-ben próbáld meg, hasonlóak, mint a Tesco-ban, de voltak nagyobbak (biztos, hogy 85D-nél nagyobb volt, mert terhesség alatt nekem is kellett akkora, és kisebb volt, mint az Auchan-ben látott felső), és ott is te rakod össze.
Azt hiszem 990 az alsó, és külön a felső is.
Köszönöm a válaszod, megnézem majd!
Gondolkodtam még egyrészesben is. Csak az nem tudom, nem nézne ki hülyén?
Amúgy írtam, hogy szín, fazon mindegy, de az a baj, hogy az Ázsiában is láttam nagymamás jellegű fürdőruhákat, amiket azért nem szívesen vennék fel 19 évesen.
Az Auchan-ban ilyen színesek voltak, mint a Tesco-ban, háromszög felsővel, meg csavart csík felsővel, ami nyakbakötős, bugyiból volt normál, meg francia (bár a nagyobb fajta, de nem ilyen literes:-D)
Szerintem ne vegyél egyrészest, a nagykosarasok abból is csak öregasszonyosak:-S (Skálában láttam ilyeneket, nem néztek ki jól...)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!