Elterjedhet a matrózblúz viselése suliban, ha néha abban megyünk?
Egyik barátnőmmel szeretnénk felvenni a matrózblúzt hétköznapra suliba, nem csak ünnepségre.
Szerintetek mit fognak hozzá szólni mások?
Elképzelhető, hogy ha néha úgy voltunk, más is csatlakozik, mert szívesen felvenné, de egyedül nem meri?
(Egy padban is ülünk egyébként barátnőmmel.)
"Elterjedhet a matrózblúz viselése suliban, ha néha abban megyünk?"
Ha trend lesz belőle, akkor elterjedhet. De ez nem fogja megváltoztatni az iskola szabályzatát, csak azért mert sokan így járnak, még nem lesz dresscode.
Sőt, mindig lesznek olyanok akik nem fogják hordani csak azért sem.
"Szerintetek mit fognak hozzá szólni mások?"
Nyilván lesz akinek tetszik - és lesz akinek tetszik és nem meri hordani mégse. De lesz olyan is aki azt hiszi majd, hogy napot tévesztettetek és ünnepségre készültetek.
Egyébként még fontos kérdéskört felvet majd ez a cselekedet:
Egyrészt a tisztítás témaköre, mert csaknem tartassz a szekrénybe 5 matrózblúzt, naponta meg mosni-szárítani nem feltétlenül környezettudatos.
A másik, hogy mivel egészíted ki. Gondolom nem kell tárgyaljam, hogy manapság az iskoláslányok-iskoláslány külső külön fétiság. Ha miniszoknyával hordod térzoknival akkor nyilván túlszexualizálod a külsőd és ez semmilyen viszonylatba nem fog jó lenni akár osztályba, akár sulin kívül.
Olyanról pedig nem hallottam aki kamaszként szívesen hordana térdig érő szoknyát.
Köszönöm a választ, de kicsit félreértettél!
Nem tervezzük ezzel sem a világot, sem az iskola házirendjét megváltoztatni.
Nem akarunk kötelezni rá másokat egyáltalán.
Nem akarunk minden nap abban lenni, csak néha.
Az elterjedést arra értettem, hogy vajon lesznek-e mások is, akik néha felveszik, ha látják, hogy mi igen.
Tök őszintén? Én erre semmilyen esélyt nem látok.
Nem tudom nálatok mi van, de nálunk sokszor ünnepségek előtt is sokan nem öltöztek át és folyamatosan ment a hiszti osztályfőnökkel. Ha nálatok is ilyen a hozzáállás, akkor senki se fogja önként hordani.
Volt barátnőmnek 3 matrózosa is volt ő pl szerette .(sulijába ünnepeken az volt az elő írt)
Suli után is néha viselte . Volt hogy színházba vagy étterembe felvette. Amúgy átlagos pincér végzettségű lány volt semmi különleges.
De ismerek olyan csajt aki meg a sima fehér ingblúzt sem veszi fel ünnepségre sem úgy utálja.
Most így pasidnak inponálhatsz benne, de nagyon ne hivd ki magadra a figyelmet, mert utána meg lehet lesz osztály társad akinek nem tetszik és be szólogat miatta.
Amúgy szerintem tök csinos .
1-1alkalommal össze fogsz 1-2barátnöddel ki lehet próbalni suliban is . De gondolom millioan állítanak majd le kérdeseikkel hogy "vizsgázol?"
Napi szinten egyik iskola sem fogja be vezetni
Szerintem mindenkinek az lesz az első gondolata, hogy eltévesztettétek az ünnepséget.
Persze ez nem feltétlenül lesz nagatív, vagy szól be, de ettől még ez lesz az első gondolat.
Amúgy meg ha le tudod sz@rni, hogy mit gondolnak mások akkor hajrá.
Ha divatot nem is teremtesz vele, de pár nap után megszokják. Pár hét után pedig senkinek nem fog feltűnni, sőtt inkább a hiányát veszik észre.
Férfi hajózási egyenruhát akarsz nőként divatba hozni??
Hát, akinek van esze, az biztos nem csinál búzát vagy bolondot magából.
8#
Mikor volt az férfi egyenruha?
Melyik korban? 🙄
Főleg orosz haditengerészetnél, illetve a törököknél.
A mai napig.
Azért mert bolond nőkön látod, attól még nem női ruhadarab.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!