Lehet harisnyát festeni?
Alkoholos filccel lehet rá "festeni" de nem valami tartós, néhány hordás után lekopik. Amikor fölrajzoltam rá, első hordásnál nagyon dögös volt. Másodiknál, ha jó volt a harisnya és a filc is, még vállalható volt, de 3-4 több hordás után lekopott róla. A jobbik eset az volt, ha teljesen, viszont olyan is volt, h megmaradt rajta halványan a fekete, ami olyan volt, mintha koszos lenne a lábam.
Én régebben sokszor rajzoltam a harisnyáimra, a testszínűekre feketével, a feketékre pirossal, vagy fehérrel. Messziről olyan volt, mintha tetkó lenne. Akkor hagytam fel ezzel, amikor tényleg lett tetkó a lábamon, mert túl nagy volt a kontraszt a kettő között, és nem tetszett a látvány. Szóval alkoholos filcel úgy ahogy lehet. A ruhafesték egyáltalán nem fogja be. Próbáltam még lakkfilcel is, ami rajta marad ugyan, de beleszárad a harisnyába, ezért nem lehet megfesteni vele csak úgy magában, mert egyrészt nagy rá az esély, h már felhúzásnál szétmegy, mivel a rászáradt festéktől nem tud úgy nyúlni a harisnya, ahogy kellene neki és megpattan a szála. Arról nem is beszélve, h ha kinyúlik a lábon, akkor már nem úgy mutat a minta, ahogy szeretnénk. Akkor talán jó lehet, ha lábon festik meg vele, mert akkor alapból meg van feszülve, viszont úgy meg a láb is könnyen olyan lehet... Nem tudom mi lehet a jó megoldás erre, szerintem nem is nagyon van rá, abból kiindulva, h a gyárilag mintás harisnyákról is lekopik a minta. Jó, azért egy kicsit tartóasabb, de nem egy olyan mintás harisnyám van, amelyiknek a lábfejrészéről már lekopott a minta... Gondolom úgy vannak vele, h a harisnya hamarabb megy szét, mint ahogy a mintája lekopik...
Amúgy meg vannak olyan harisnyák, amik úgy mintásak, h a harisnya van kivastagítva, és az adja a mintázatot. Pl a Fiore sok ilyet forgalmaz. Szerintem nagyon jól mutat lábon, főleg, ha a harisnya alig látszik rajta, csak a vastagabb mintás része.
Amúgy nekem is van egy olyan harisnyám, amit a mintája miatt tartogatok, és néhányszor már át is rajzoltam másikra. Combfixre is. Mondjuk nem értem, h miért baj, ha lepöndörödik a harisnya dereka, a combfix úgysem ér föl addig. Én úgy csinálnám, h először felveszem a harisnyát, de nem rendesen, csak ameddig a cobfix tart, teszek alá egy lapot, vagy valamit, h a bőröm ne legyen olyan (fehér háttéren amúgy is jobban látszik a minta) aztán a harisnyára ráhúzom a combfixet, és már lehet is rajzolni...
Remélem találsz majd a válaszban valami hasznosat! Jah, meg először valami leharcoltabb harisnyán próbálgasd, h ha valami balul sül el, ne a drága combfixed bánja!
33/n
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!