Hogyan legyek picit nőiesebb és ne kislányos?
21 éves vagyok.
A környezetemben a fiú ismerőseim mondták nekem azt, hogy nagyon különleges személyiségem van.
Amikor beszélgetek egy fiúval, sokszor filmekről, könyvekről, zenékről órákat is elbeszélgetünk. Imádok videójátékozni, így elég tájékozott vagyok ezen témában(két bátyjám van, rengeteget játszottunk együtt, illetve a húgommal). Vonz a küzdősport, illetve nem vagyok az a nyafogós fajta. Emellé igyekszem adni magamra, mindig ápolt lenni, sminkelek, edzek, hogy jó alakom legyen, és csinosan öltözködöm.
Mégis, valami extra nőiesség hiányzik belőlem. Nem is tudom, hogyan fogalmazzak. Ha meglátnak a fiúk, nem azt látják, hogy wow, szenvedély, hanem azt, hogy wow, szerethető személyiség. Ami nagy előny, félreértés ne essék, de néha már úgy érzem, hogy inkább barát kategóriába megyek át, mint kapcsolatba.
Anno az exemnél is ez volt: Imádott, szeretett, rettegett, hogy elveszít, de azt a szexisséget, azt a nőiességet más lánynál kereste. A szerencsém csak az volt, hogy időben lebukott, mielőtt megcsalt volna.
Mit tehetnék?
próbálok változni, de nem érek el semmit.
Múltkor randiztam egy számomra vonzó sráccal, aki művelt is. Végig nekem kellett "udvarolnom", egy bókot se kaptam, sőt, még nekem kellett lány létemre megköszönnöm a találkát(azóta nem is keresem).
Én is ilyen típusú lány vagyok. Én elkezdtem sminkelni, magassarkút hordani, parfümöt használni, nagyon erőltettem ezt a nőies vonalat, mert ugyanolyan szerencsétlennek éreztem magam, mint te, de a barátom azt mondta, hogy ez nem én vagyok. Annyira látszik, hogy ez csak díszlet, inkább nevetséges vagyok, mint méltóságteljes vagy szexi dög. Ahogy előttem is mondták az önmagaddal való békesség fogja elhozni az igazi nőiességet, az meg nem a külsőségeken múlik. :)
A jó szemű fiúk meglátják benned a csiszolatlan gyémántot, azt a fajta nőiességet, ami nincs az ember homlokára írva és nem látszik már húsz méterről is, hanem egy kapcsolatban bontakozik ki igazán. Vannak olyan nők, akiknek nem ordító a nőiessége, és ezt csak a kifinomultabb férfiak veszik észre, a többség (főleg a fiatal fiúk, akik tapasztalatlanok vagy nagyon ösztönvezéreltek) nem lát túl a kellékeken.
Nem kell foglalkozni a nem túl lelkes udvarlókkal, jön majd valaki, akit azonnal leveszel a lábáról. A "fiús" lányoknak is eljön ez az ember, hidd el. Amúgy az is segít, ha nem fiús lányként gondolsz magadra, hanem egy olyan nőként, akinek a nőiessége visszafogottabb. Ugye mennyivel másabb hangulat a visszafogott, mint a fiús?
A változást meg nem szabad erőltetni, mert látszik rajtad, hogy ez csak póz. Meg kell tanulnod elfogadni, hogy te sosem leszel olyan, mint a piros ruhás nő a Mátrixból. Azt is el kell fogadni, hogy emiatt egy csomó férfi kiesik, de emiatt nem szabad elkeseredni! Az ilyen nőknek is terem babér. Ahogyan te is, úgy a jövendő barátod is valószínűleg kicsit ki fog lógni a sorból, nem egy Átlag Jóska lesz. És a szerelem majd ki fogja belőled hozni azt, amit most hiányolsz magadban. Tudom, erre csak sóhajtasz egyet, hogy "Jó, de mikor?", és te valami praktikus tanácsra vágysz, hogy mit tegyél és mit ne tegyél, de ilyen nem nagyon van. Azt mondtad odafigyelsz a külsődre, ezzel mindent megtettél, a többi akkor fog eljönni, ha szeretve érzed magad.
Ahogy hallom, te is nadrág-párti vagy. Egyszerű az egész. Úgy öltözködsz, úgy viselkedsz, ahogyan jólesik. Pl.: én az a típus vagyok, aki a fekete trikó-apa régi katonagatyája-katonabakancs-féle összeállítás híve. 14 vagyok, legyeskednek az idősebbek, fiatalabbak, egykorúak. Minden nő titka a kisugárzás. Ha nem vagy elégedett magaddal, az már messziről meglátszik. Nem tudom, de a srácoknak van egy ilyen röntgen-harmadik-szemük, amivel ezt kiszúrják. Minél boldogabb vagy, annál vonzóbbnak tűnsz, ami arra sarkallja őket, hogy megismerjenek. Onnan meg már sima az út. Fiúsnak érzed magad? Használd ki! Témád van, ez helyzeti előny.
Nekem pl durván felemás a mellem, akármit csinálok meglátszik. Megnéznek? Igen. Beszólnak? Saját magukkal van bajuk. Kicsit zárd ki a világot és az elvárásokat, amiket minden ember elé lerak. Legyen egy második tini-korod, és próbáld ki magad!
Ne akarj változni,az erőltett viselkedés általában hamarabb feltűnik mint gondolnád és több kárt csinálsz mint haszontalan
Be ur self ..érted:)
Tehát ne játsz meg egy másik személyt,csak légy önmagad:)
Hidd el a mai férfiaknak inkább a kislányos típusú nők tetszenek,mert mellettük mutathatják ki a párkapcsolatban hogy már pedig ők igenis férfiak;))
Ez alatt nem azt értem és nem is azt tanácsolom hogy viselkedj egy 8 éves kislány módjára,csak legyél kedves és kis ártatlan,ennyi
Bisztos lesz normális pasid is egyszer,aki úgy fog szeretni ahogy vagy:)
Ja és mosolyogj sokat
Ha az emberekkel kedves vagy és segítőkész, látják azt a bizonyos kisugárzást amit már előttem is említettek,hidd el nem fogja kibírni hogy valamilyen módon ne ismerjen meg;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!