Valamiért sosem vagyok magammal megelégedve. Ez most már orvost igényel?

Nem hiszem, hogy ez normális. Bár ki tudja mi a normális... lehet hogy egyszerűen csak te ilyen vagy és kész.

Én például tudom hogy közel sem vagyok tökéletes, de próbálok tenni érte hogy az legyek, nem nyavalygok, nem utálom magam, nem sajnálom magam mert tudom hogy azzal nem jobb, csak rosszabb lesz a helyzet. Próbálom a szépet észrevenni magamon és nem a hibákat.

Az ivós bulikat alapból nem értem, minek iszik az aki nem bírja és gáz dolgokat csinál? Meg oké hogy bulizunk, iszunk, na de tudjuk már a határt... ne igyuk részegre magunkat. Elég ocsmány látvány minden részeg ember.

Persze, hogy. Nekem is. Ez nekem onnan gyökerezik, hogy ált suliban 5-8. osztályig, középsuliba 9-10. osztályban csúfoltak az öltözködésem miatt. Csak kerestem a stílusom, egyszer vintage ruhákban, másszor elegánsan, harmadszor lazán, és volt olyan is, hogy átlagosan jelentem meg.

Sokszor kinevettek az évfolyam és osztálytársaim, beszólogattak. Nem volt kellemes. Azóta sem tudok rendesen felöltözni. Nem tudom magabiztosan hordani a ruháim. Súlyos pénzeket költöttem arra, hogy mindig a divat szerint öltözködjek, véletlenül se lógjak ki a sorból, mert a többi birka kinevet, megaláz.

Most 26 éves vagyok és úgy érzem betelt a pohár. A kutyát nem érdekli hogyan öltözködök, milyen vagyok, hogy áll a hajam, vagy épp van-e egy pattanás az arcomon. Az a lényeg, hogy fejed fent legyen, és magabiztosan vállald önmagad. A pálfordulásomnak az az oka, hogy már nem tudok sokat költeni az öltözékemre. Akartam venni egy ballonkabátot, de 15 ezer forint az rengeteg érte. Vettem inkább egy kis nyári parkát, ez tuti nem fog velem szembejönni, veszek hozzá egy pasztell rózsaszín sálat és vállalom a saját stílusom, azt a kis romantikus, elegáns, letisztult önmagam!