Lanyok, van itt olyan aki "rut kiskacsabol" hattyuva valt? (Bovebben lent)

Én is valahogy így vagyok. Nemrég egyik válaszomban is így fogalmaztam, bár a hattyú helyett csinos kacsát írtam:) A kacsák jópofák.

Elmesélem a hosszú, és rendkívül gyötrelmes történetemet az önkeresés és a nézzünk-már-ki-valahogy történetekre is kitérve.

Elég korán kezdtem kamaszodni, 10 évesen már megjött és nőtt a cicim, ezt nem tudtam hova tenni, ekkor kezdődött életem legrútkiskacsább szakasza. Bő farmer, bő póló, rövid haj (természetesen göndör a hajam - képzelhetitek, mennyire RONDA volt. Így, nagybetűvel!), rágott körmök, pattanásos bőr. A Pubertás egy igénytelen kis döggé változtatta azt a helyes, pufók kislányt, aki nemcsak baromi gázos megjelenés ügyileg, de még undok is. Fiúsan öltözködtem, és ez nagyon sokáig megmaradt szokásommá vált. Az akkori képeimet legszívesebben rituálisan elégetném.

8.-os koromban kezdtem elfogadhatóbban kinézni, megnövesztettem a hajam, lefogytam (étkezési zavaros voltam, úgyhogy jobb lett volna dundinak maradni), de 9-be megint volt egy visszaesés, ami 11-es koromig tartott. Szerencsére a pattanásokat nagyjából kinőttem, viszont rengeteg sminket használtam, vastag, fekete szemsminket készítettem még suliba is, szakadt harisnyát, acélbetétes bakancsot hordtam, fekete körmöket, és jó kivágott felsőket. Olyan voltam, mint egy punkrocker ribi. Amit 8. osztályos koromban leadtam, azt bőven visszahíztam, még többet is.

11-ben kezdtem megváltozni, amikor összejöttem a barátommal. Magassarkút kezdtem hordani, visszafogottabban sminkeltem, bár ahogy elhagytam a rockos megjelenést, úgy egy kicsit uncsi lett a ruhatáram, pontosabban nem a koromhoz való. Próbáltam minél nőiesebb, elegánsabban kinézni, aminek az lett az eredménye, hogy pusztán idősebbnek néztek.

Miután leérettségiztem, kezdtem el ténylkeg magamra találni, hozzám illő ruhákat és hajszínt találtam, teljesen szolidan sminkeltem, viszont minden addiginál kövérebb voltam. nem elfolyósan-formátlanul, mert sportoltam és ez meglátszott, és szerencsés testalkatom van/volt, úgyhogy annyira nem volt gáz.

Januárban kezdtem lefogyni, 15 kilóval lettem könnyebb.

Azt hiszem most, 20 éves koromra mondhatom, hogy igen, véget ért az útkeresés, és a tőlem telhető legjobban nézek ki. Van még honnan leadnom, de a szerencsés testalkatomnak köszönhetően általában 5 kg-mal kevesebbnek saccolnak, mint amennyi vagyok, a sportnak köszönhetően pedig feszes a bőröm, formás vagyok. A bőröm is tiszta, már smink nélkül is meg merek jeleni nyilvánosság előtt (de nem szívesen teszem). Már nem érzem magam rosszul, ha nem kiöltözve, szupercsinosan megyek valahova, hanem póló-farmer összeállításban (évekig nem is hordtam nadrágok, csak és kizárólag szoknyát). Amióta van valamennyi jövedelmem az ösztöndíjam miatt, szép ruhákat tudok venni magamnak, olyanokat, amik illenek hozzám, ékszereket és cipőket.

Persze még mindig van hova fejlődni, de olyan nincs, hogy már nincs hova fejlődni, legalábbis így vélem:)

Én nagyon csúnyácska voltam régen. Ma sem vagyok világszépség, de a régi énemhez képest sokkal jobban nézek ki.

Későn érő típus voltam, amolyan elöl deszka-hátul léc, ezért rengeteget csúfoltak, az osztályban mindig nekem volt a legkisebb mellem, én voltam a "legfejletlenebb", ráadásul nagyon sovány is voltam. A hajam csak úgy ott volt, nem csináltam vele semmit, az alja hullámos volt, na ez a nagy hajvasalós korszakban hatalmas vétek volt.

A füleim kiállnak, az orromat disznóorrnak, az arcomat majomszerűnek csúfolták. Mindezek mellé szerény voltam meg stréber, nem öltözködtem kihívóan és nem sminkeltem/szoliztam/festettem a hajam mint az osztálytársaim többsége.

A sok piszkálás miatt depressziós is lettem.

Aztán teltek az évek, a korán érő osztálytársak megálltak a növésben, magasabb lettem náluk, de vékony maradtam, és természetesebben néztem ki. Lett egy kis formám is, és végre megláttam magamban a szépet. Megnövesztettem a hajam, é elkezdtem csinosabban öltözködni.

Persze akkor volt a legnagyobb változás, amikor magasról tettem mások véleményére, és eldöntöttem hogy úgy nézek ki ahogy, nem érdekelnek.

Most nyugodtan elmondhatom magamról, hogy nem vagyok csúnya. Az utcán utánam fordulnak a férfiak, nem vagyok mű, olyan arányos vagyok.

A felmenőim közül minden nő vékony, még szülés után is, tehát az alakomat a genetikának köszönhetem, csak később "jött ki rajtam". Erre még rásegíthetek csinos ruhákkal, ápoltsággal, és az eredmény nagyon jó lesz.

Az elmúlt évek során mindebből arra jöttem rá, hogy azért mert mások azt mondják, még nem leszel csúnya, és nem attól leszel tökéletes, ha a többieket követve magadra dobsz több kilónyi sminket, aztán irány a szoli. Mindenkinek más a szép.