Csúnya a bőröm, mit tegyek?
Az egész a pubertás korral jött. Először a kilók jöttek fel. Kisebb koromba rengeteget ettem és vékony voltam. Még mondták is, hogy jaj de sokat eszik, hogy fér bele ebbe a lányba. Aztán már látszott is, hogy hova fér. A másik gond az lett, hogy jöttek a pattanások. Hiába kezeltettük jártam állandóan kozmetikushoz nem lett szebb. Most már múlnak el de néhol ott van a helye. Az alakom miatt nem tudok megfelelően öltözködni. Olyan ruhákat veszek fel, amikbe úgy érzem el tudok bújni. Az arcom miatt csúnyának érzem magam. A kozmetikusom pedig mondta, hogy nagyon szép arcom van, arányos meg minden...
Ebből az egészből kifolyólag semmi önbizalmam sincs. Már eljutottam arra a szintre, hogy csak akkor mozdulok ki, ha suliba kell menni. 17 éves lány vagyok, 165/56 (tudom, hogy így nem látszik, hiszen a testtömeg indexem jó...csak én nem így néztem ki, ahogy most..)
Mit tegyek, hogy legyen önbizalmam és elfogadjam magam. Szép akarok lenni. Milyen praktikákat tudtok mit tesztek annak érdekében, hogy szépek legyetek?
A trükkjeim: egészségesen táplálkozom, szinte alig eszek zsírt, így nincsenek pattanásaim, hidd el, ez rengeteg számít, és a sport is. Így egészséges vagyok kívül-belül.:) Ezen kívül Clean&Clear bőrraddír szoktam esténként leradírozni az arcom(ez sminklemosóként is funkcionalizál nálam), néha használok szintén Clean&Clear Arclemosó maszkot, ami egy kicsit "megszárítja" a bőröm, és eltávolítja a mitesszereket, és utána tisztább, puhább lesz. Sokaknak a Garnier bőrradír jön még be, nekem is, de a C&C egy fokkal jobban, próbálgasd, hogy a te bőröd melyiket szereti jobban.:)
Nem használok alapozót, néha egy kis BB krémet. A sminkem szempillaspirálból áll, nagyon fontos, hogy jóminőségű sminket használj(csak a sminkmárkák terén vagyok sznob!), nagyon nagy károkat tud okozni, ha lejárt szavatosságú és rossz minőségű termékeket használsz.
Ennyi jutott eszembe.:) Esetleg még a C&C arctonik is segíthet, azom is van, csak mindig elfelejtem.
Na, ezután a Clean&Clear fizethetne nekem a reklámért, szóval ha a cég igazgatója látja ezt, akkor küldjön pénzt!
Régebben sminkeltem, de már azt se...Este és reggel arclemosóval mosom meg az arcom és hidratáló krémmel kenem be, radírozni heti egyszer szoktam. Mivel kereszt anyum oriflame-zik tőle rendeljük a krémeket.
Köszönöm a válaszodat :)
Kezdj el sportolni és figyelj oda a táplálkozásodra. Ezzel a test kérdés meg is van oldva.
Az arcodra pedig szedjél vitaminokat, nekem az A vitamin sokat segített. De a legjobb egy jó fajta multivitamin+ még külön A vitamin kombináció. Ez mellett kenegesd Vermix Forte szárítókeverékkel és a kozmetikust is látogasd időnként.
Ha nem akarsz msáok előtt tornázni, Norbizz, vagy Rubint Rékázz, vagy Béres Alexandrázz, csak az a lényeg, hogy intenzív legyen és, hogy jól megizzadj, ezzel a méreganyagokat is kiizzadod. Fontos, hogy sok vizet igyál a nap folyamán, hogy amit kiizzadsz vizet, azt pótold (ásványvizet igyál, mert ásványi anyagokat is kiizzadsz). Ha nasizni akarsz, egyél olajos magvakat (sótlan mogyi, dió, földimogyi, szotyi stb.) ez nagyon jól méregtelenít, először ugyan csúnyább lesz az arcod, mert muszáj kijönnie a "méregnek", de hosszútávon nagyon hasznos. Egyél változatosan, akár pár kocka csokit is (ha szereted inkább a fekete csokit egyed, de nem kilószámra:D). Reggelire kenyér helyett egyél abonettet, finom és nem annyira drága, vagy tojást pirítóssal, vagy műzlit. Tízóraira jöhetnek az olajos magvak, ebédre ha van rá lehetőséged egyél főtt kaját (vannak tök jó és olcsó kifőzdék, vagy csomagolhatsz magadnak is), uzsira megint jöhetnek az olajos magvak (ez kb 5 órakor legyen). Vacsi helyett meg jöhet a torna.
Én nem ajánlom a clean and cleart, lehet, hogy valakinek beválik, de ahogy így olvastam a leírásodat én is hasonló gondokkal küzdöttem, és az oriflame-t sem, az avon-t sem. Ami igazán jók azok a forever living termékek, nem mondom hogy hű de olcsó, de kifizethető és ha spórolósan használod, sokáig elég. De a legfontosabb a táplálkozás és a mozgás.
Ja és nekem még a szoli is segített. (UV hatására a D-vitamin elővitaminja átalakul D-vitaminná és az nagyon jót tesz az arcnak.) De semmiképpen ne vidd túlzásba, mert akkor fordítva is elsülhet (pl.: begyullad egy pattanásod.) 2-3 hetente bőven elég.
köszön a válaszokat :D
írtatok egy jó pár krémet, nem tudom nekem melyik lesz a jobb, de köszönöm :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!