Később bánni fogom, hogy nem vagyok magamutogató? (Bővebben lent)

Ez hülyeség. Egyrészt, nem magától adódó, hogy az ember nem tud visszafogyni szülés után-ha vki genetikailag szerencsés, vagy jó életmódot folytat, akkor nem fog elhízni.

Másrészt. Az alakját fogja visszasírni, ha mégis, nem azokat a ruhákat, amiket már akkor sem szeretett hordani, amikor még megvolt hozzá az alakja :) (hanem csak azokat a ruhákat, amik ott vannak a szekrényében, és imádta őket hordani, jól is nézett ki bennük... ez lehet akár egy mini, egy feszülős farmer vagy csak egy S-es méretű csinos blúz is, ami nem megy már rá...). Ha nem szereted a minit, ne hordd, nem mki érzi magát kényelmesen, ha túl sokat mutat.

Én 20 éves koromig bakancsban és tornacipőben jártam, aztán egyszercsak azt vettem észre, hogy ha valakin látok egy szép magassarkút, akkor irigylem a tulajdonosát. Azóta átpártoltam ezekre. Egyébként is rámfér, mivel alacsony vagyok. Én jól érzem magam bennük, csinosan is öltözködöm, és meg is néznek a pasik. De véleményem szerint ez nem a ruháktól vagy a magassarkútól függ.

Ha te nem érzed magad jól ilyen ruhákban, az rád van írva. Ne foglalkozz azzal mit mond más, úgy öltözködj ahogy neked tetszik, és ahogy jól érzed magad!

3-4 éve egyszerűen borzalmasan éreztem volna magam, ha ilyen göncökben kellett volna járnom, de mostmár ezeket szeretem. Az emberek változnak, lehet te is másképp fogod gondolni pár év múlva. Ha meg nem, akkor sincs azzal semmi baj! :)

22/L

Szerintem ha most nincs ingerenciád arra, hogy "megmutasd amid van", akkor később sem fogod bánni, hogy nem tetted ezt. Bennem van egy amolyan minimális exhibicionizmus, szóval én szeretem a kivágott felsőket, bár a szoknyákért én sem vagyok oda, de bevallom őszintén, szeretem a pozitív visszajelzéseket a férfiaktól. Nyilván nem erre a "húde megk.rnálak" típusúakról van szó. Ezt amúgy arra vezetem vissza, hogy elég dagi, deszka lány voltam 13-4 éves koromban, hirtelen kezdtem nőiesedni, ezért erre büszke is vagyok. De még mindig szolidabban öltözöm, mint a velem egykorú lányok. Nekem apukám mindig azt mondta, hogy "ami szép, azt meg kell mutatni". Én szeretem a mellem (melltartóban) ezért hordok kivágottabb felsőket, de mint írtam, nem azokat a hű de ribancosakat, olyanokat hordok, amiket anyukám is felvenne, általában cserélgetjük a ruháinkat.

Szóval szerintem nem fogod bánni, ha most sem érdekel. 17L

Én visszafogottan öltözködöm. Általában inkább sportosan, egyszerű színes pólók farmerral sportcipővel. Sminkelek ugyan de nem viszem túlzásba, pici korrektor a bőrhibákra, szemceruza, spirál. Szóval nem vagyok az a nagyon feltűnően oltözködő típus, pedig jó alakom van. De így is megnéznek és felkeltem a pasik érdeklődését. Most nem egózni akarok, de tényleg. A normálisabb pasik akkor is látják, hogy egy lány szép, ha nincs minden az orruk alá tolva (mély dekoltázs, mini szoknya stb). És ha te így jól érzed magad akkor ne filózz azon, hogy mi lesz majd később, élvezd a mát és kész.

20/L

Pont most írtam ide egy másik kérdésben erről. Én már 33 éves vagyok, de baromira kislányosan nézek ki. Eltelt úgy az egész fiatalságom, hogy nem öltözhettem feltűnően, mert nem volt jó alakom. Deszkasovány voltam. Még így is előfordult időnként, hogy füttykoncertet kaptam, de szerintem azok az árokásó bácsik mindenkinek fütyültek. Egyszer képzeld, még nagyon mélyen vallásos korszakomban úgy öltöztem, mint aki a középkorból jött, 19 éves voltam, bokáig érő fekete szoknya és egy egyszerű fehér póló volt rajtam. És mégis megállt előttem 2 aranyos srác és az egyik azt mondta, de szépnek tetszik lenni. Mondtam neki, hogy igen? - na örülök:))) Az arcom tényleg szép volt. Volt, hogy buszmegállóban álltam és egy srác aki néha hazavitt, behajtott a tömegbe a járdára, leparkolt előttem és úgy kérdezte meg, hazamegyek-e vele. Néha felvettem kitömött melltartót, mert amúgy lapos voltam nagyon, na akkor aztán volt sikerem. Emlékszem, egyszer miattam kidobta a nő a pasiját (akkoriban jöttek össze), mert a pasi úgy megbámult engem. Szóval meg volt bennem az az adottság, hogy szép legyek, de igazán nem tudtam ezzel élni. Mindig elhittem magamról, hogy én nem tudok hízni, és azért az ennyire deszkasovány nők nem a férfiak kedvencei. Még 1 évvel ezelőtt is csak 42 kg voltam 168 cm-hez. Aztán elkezdtem hízókúrázni és most 48 kg vagyok. Épp az előbb próbáltam fel egy világoskék ujjatlan miniruhát tűsarkú cipővel és abban flangáltam a lakásban és rá kellett jönnöm, hogy most már tényleg olyan szép vagyok, mint egy manöken. És még 5 kg és hamarosan bombanő is lehetek. És bizony arra gondoltam, hogy milyen kár, hogy nem hittem el előbb, hogy nekem is sikerülhet meghízni. Mindig azt hittem, eleget eszek én, mégse hízok. Pedig nem ettem eleget. Nem szeretek enni és állandóan elfeledkeztem a reggeliről. Szóval bennem van egy kis szomorúság amiatt, hogy elkéstem már ezzel az egésszel. Nem azt bánom, hogy nem öltözhettem kur...vának. De azt igen, hogy soha nem vehettem fel semmi igazán nőieset. Még a magassarkú cipők is lötyögtek a csontos bokám körül. Most meg hihetetlen, milyen szép lett a bokám.

De még mindig nem merek merészebben öltözni. Megtartom ezt a titkot magamnak. Ha majd 53 kg leszek, akkor már az utcára is ki merek menni divatosabban. De azt hiszem, hogy a túl kirívó ruhákhoz soha nem lesz már merszem. Imádtam, amikor fütyültek utánam, de valahogy nem akarom én házas férfiak lelkivilágát megbolygatni. Pl. most is csak azért mertem így öltözni, mert nincs itthon senki. De se a saját apám előtt, se a párom apja vagy bátyja előtt nem szeretnék ilyen szexin kinézni. Félnék, hogy megkívánnak.