18 éves leszek és az egyik mellem sokkal kisebb, mint a másik. Mit tegyek?
Bocs, hogy ezt mondom, de sztem ez ellen nem sok mindent tudsz tenni (műtéten kívűl). Amúgy nekem sem teljesen egyforma a kettő, és gyanítom, hogy ezzel még nagyon sok lány így van.
Általában nem egyformák a páros szerveink.
Fogadd el magad úgy ahogy van.
Keress egy jó plasztikai sebészt, az majd kiegyenlíti a különbséget.
Nekem a bal mellem sokkal nagyobb, sőt még a formája is más, mint a jobb oldalinak. Megelégedtem volna a jobb oldali méretével is, mert az is hatalmas. Engem is sokáig zavart. A jobb oldali melltartómban hordtam is egy ideig egy válltömésből átalakított betétet, ha szűkebb felsőt vettem föl.
Féltem, hogy mit fog szólni hozzá a szerelmem, ha rájön a különbségre. Szerintem először észre sem vette csak azt, hogy feszült vagyok, ha a mellemhez ér. Szerintem kifejezetten tetszett is neki a "kedvence" és a másik "érzéki" mellem, ahogy Ő hívta. Ha valaki szeret nem érdekli, a ruhában meg el lehet rejteni a különbséget. Én már 10 éve voltam 18 éves, és tudom, hogy sok minden jár olyankor az ember fejében. Ma már elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok. Élvezem, ha a férjem szeretget. Már nem teszek betétet sem a melltartómba, és fel sem merül bennem a fájdalmas műtét gondolata sem. Egy ismerősöm vállalta a műtétet, és négy év múlva visszaállt az eredeti méret, hiába kicsinyíttette le a nagyobbat. Mellizom erősítő gyakorlatokkal próbálkozhatsz, de sajnos nem hozza meg a várt eredményt, a különbség lehet, hogy nem lesz olyan szembetűnő, de nem szűnik meg. Vedd úgy, hogy ez az egyik szexepiled! Ha Te szereted a tested, Neked is és a párodnak is jobb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!