Ilyen egyszerű lenne a megoldás?

21 éves lány vagyok, ebben a 1,5 évben itthon voltam, online oktatáson. Azt vettem észre, hogy eleinte nehéz volt "békén hagynom magamat", de azóta természetesen szépültem, mások azt mondják, hogy inkabb csak jobban el tudom fogadni amilyen vagyok.

Nem vettem új sminkeket, nem sminkelem magam, és nem is vagyok azóta pattanásos. Régen míg be kellett járni egyetemre, mindig nagy nyomás volt rajtam, a legkisebb bőrhiba miatt is totál sminkbe jártam be, emiatt kezdődött az ördögi kör, hogy még jobban kipattogtam. Azóta nem költök sminkre, és nagyon bőrápolási termékre sem, mégis egész szép bőröm van, és nem akadok ki, ha smink nélkül látnak, vagy le szaladok a boltba, ahogy vagyok.

Hajamat sem festegetem gyakran, igyekszem lenöveszteni, nagyon motivált vagyok, már jócskán látszik az eredeti szín. Eddig telibe szőke voltam, mert nem tetszett az eredeti szökés barna, de annyi macera van az ápolással, hogy tényleg szép legyen, hogy belefáradtam. Ezért a lenövést kihagyva még festem, mert a sárga haj látványától sajog a lelkem, a lila samponok meg nem jók rá, de általában nem szárítom, nem vasalom, jön a babahajam, és enyhén hullámos természetesen.

A szemöldöm és szempillám is kinőtt szépen, mióta nem erőszakolom őket, hogy szépnek és nagynak látszódjanak, körmöshöz sem járok, és azóta nem hiányzik, hogy ott ücsörögjem el az időmet, és havi majdnem 10 ezrem erre költsem.

Ruhát sem nagyon vettem, csak ami szükséges volt, sőt kiválogattam őket, ami azért nagy szó, mert régen hobbi szinten vásároltam, gyűjtöttem a ruháimat. És valahogy azt érzem mégis, hogy boldog vagyok, nem vagyok egy sz.r darab, mint anno mikor emberek közt jártam mindennap, és ott volt a nyomás, hogy ez kell, az kell, én is el akarok járni ide-oda, kipróbálom az új trendet, kuporgatom a kis pénzem, havi hóbortokra, most nem azt mondom, hogy az a pénz nem megy el másra, de hasznosabbnak érzem amikre mostanában költök.

Akkor eszek amikor akarok, van időm magamra, csak úgy leszoktam ülni gondolkodni, pihenni, nem zavar, hogy nem csinálok semmit, tetszik ami most van.

Viszont nagyon félek, hogy amint visszakerülök a mókuskerékbe minden dől, ami most felépült. Ki hogy van ezzel a karanténosdival, online tanulók? Várjátok hogy visszamehessetek a suliba? Én őszintén annyira nem.

Dolgozó nők, akik bejártok dolgozni, nem érzitek a nyomást, hogy mindig jobbnak kell lenni, nem vagytok elég jók?