Magyarország ti hol láttok olyan szép kinézetű lányokat amiket nagyon ritkán látni?
Vagy aki eleve ilyen helyen él hol lát keveseebb ilyen fullos külsejű csajt. Itt most leginkább a középiskolás tinikre gondolok vagy esetleg még az egyetemistákra.
Jöhetnek keletről is és nyugatról is települések. Olyan válaszokat pls ne, hogy mindenhol vannak. Mert aki járt már több helyen országon belül vagy pláne kívül az tudja, hogy ez nem feltétlenül így van. Mert van ahol abból a fajtából kevesebb van. Meg van ahol kifejezetten nincs is olyan nő. Pl én még nyugat mo nem nagyon jártam. Ausztriába, Oroszországba viszont igen. És itt még nem láttam egy olyan szépet sem. Viszont Ukrajnában meg kevesebb szépet láttam. Tehát ha pontozni kéne hol láttok gyakran 10/10 lányokat. Persze sajnos nem mindenkinek jó az ízlése!
Olyan ember válaszát várom, aki több helyen is járt. Pl Debrecen meg Eger kilöve és környékük. Mivel én ezeken a helyeken sokszor vagyok. De vannak erre is sokan szépek. De olyan kimagaslóan szépet arányaiban véve nagyon ritkán látok. Főleg Egerbe. De Szentesen egy nap alatt láttam kb 6-7 ilyet. Nyugaton meg elvileg még több ilyen van. Meg szerintem Pesten is vannak azért. Ebben gondolom a népi keveredés is közre játszik. Mert elvileg pl a sváb származású nők a legszebbek. Csak, hogy legyen elképzelés milyen lányokra gondolok:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
#31 Pláne nem GYK-n kérdezne.:D
Egyébként elhiszem, hogy jó tanuló vagy, de itt sem a humorérzéked, sem az intelligenciád nem jön át a válaszaidon. Minimum picit megmosolyognám magam a helyedben.:) Nagyon későnérőnek tűnsz, bár lehet ezek miatt még össze is illesz ezekkel a kirakatbabákkal. Hogy ne csak offoljak, ismételni tudom a többieket, gyere Pestre és láthatsz sok ilyen csajt, bár elég bebuszoznod szerintem valamelyik megyeszékhelyre is: Ahol van pláza, ott lesznek ilyen luvnyák is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Már volt dolgom csajokkal, de nem ilyenekkel. Pont azért mert arra ahhol én lakom nem nagyon vannak ilyenek. Pedig amúgy biztosan lett volna dolgon. Ilyen kaliberű Körmendi, Győri lányok viszont már írtak rám! Pl Egerben akit ritkán látok is ilyet inkább csak kirándulók kitudja honnan.
A kérdés meg azért született egyrészt meg, hogy tudjam. Hol találok közelebb ilyeneket. Ugye Budapesten de kelet is érdekel. Ezt úgy írom, hogy Püspökladányi vagyok. Na meg kíváncsi lennék tapasztalatokra ezzel kapcsolatban, hogy hol pl nyugaton meg keleten is hol van a legtöbb, legszebb lányok?!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Hello. Nekem is nagy adják ezek a lányok. De a facebookon, instán hiába próbálok keresgélni. Még ha név vagy hely szerint keresem. Is mindig vagy a rondákat vagy a nem ilyen szép lányokat adja be. Vagy pedig olyanokat dob be akiknek több tizesezer követőjük van.. Tehát mind2 oldal egy rakás, szenny!
Viszont valaki privátban küldhetne pár ilyen csajt, akik kb mindenben olyasmik legyen amiketről a kérdező küldött képet külsőre. Bár az első csajon valóban sok kicsit az alapozó, de elmegy. Az ország bármely pontjáról kűldhettek, ilyen csajokat. De békés,szolnok megyét részesítem előnyben. Ha van barátja nem írok rá, csak max ha szakítanak valamikor. Ha meg nincs akkor eleve jó dolog is kisűlhett belőle. És a 14-17 éves korosztályt jobban részesítem előnyben. De max 20-23 év körülit is kűldhettek.
Persze tudom, hogy sokan nem segítenének a másikon. De hátha mégis vannak itt is jó szándékú emberek. Kérdező, szerintem te nem tudsz sok mindenben segíteni. De amit tudsz nyújtani segítséget, abban segíthetnél! És mástól is elfogadom a segítséget.
Nekem amúgy meg a hídon lévő tetszik a legjobban. Lathatoan jó fiatal. A haja is szép hosszú fenékig érő. És az ő haja a legápóltabb. Meg ő a legtermészetesebb.
És ahhol én lakom és maga a kőrnyékén is. Erre felé sok a c a roszabbik fajtából 50%+ c ezen a környéken. És akik vannak is jó csajok. Annak a nagyrésze is elcigányosodott. Még Szolnok is sokkal jobb hely. Pedig ahhoz képest ott is sok a c!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!