Hogy lehet gyorsan megszabadulni a serkéktől?
Szia!
Az első válaszoló vagyok. Örülök hogy használ, biztos voltam benne hogy ez lesz rá a megoldás! :) Ahogy korábban írtam, legalább 2x még majd csináljátok meg a kezelést, a biztonság kedvéért.
Sikerült kiszedni a hajadból a serkéket és a tetveket azóta?
Szia,később találtalak meg,de én is elkaptam ezeket a dögöket régen,alsóban.
Egy olcsó táborban,ahol 90% cigány volt,ott kaptam el huzamban 3 éven át minden egyes ilyen rohadt nyáron,és hát idő kellett,míg erre rájöttünk,pedig a papírra írták is,hogy tetveseket nem fogadnak.Aha,l...szt nem.
Mi is ilyen sprayvel fújtuk be a hajamat,és a fésűvel gondosan átfésülgette anyám.Előtte meg hajmosás volt a már elhalt bogarak eltávolításának érdekében.
Jó,hogy elkezdtétek a kezelést.
Amikor nekem először volt,az iskolában a kurkász állapította meg.Képzelheted,addig vakartam a fejem.
Az az undorító akkori osztályfőnököm majdnem elmondta a többieknek,hogy óvakodjanak tőlem,mert tetves voltam.Mert mintha én nem kerültem volna a buksi fejüket lovagiasan.... Na hát ott verte ki a biztosítékot. Konkrétan képes lett volna tönkretenni az életemet. Halálomig cikiztek volna érte.
Szerencsére erről senki nem tud.Azóta is rühellem azt a férget más undorító cselekvései miatt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!