Hajnövesztés vékonyabb szálú hajból?
Sötétszőke-világosbarna vékonyabb szálú hajam van, és az a problémám, hogy az utóbbi években nem tudtam megnöveszteni kb.hátközépig. Mindig váll alá kb.lapockáig megnőtt,és utána le kellett vágatnom, mert gubancos és száraz lett a vége, legutobb a fodrász ki sem tudta fésülni, úgy kellett levágni...Főként az elöl levő tincsek töredeznek el nagyon, amik az arcom mellett vannak.
14 évesen még megnőtt a hátam közepéig, utána kiszőkítettem, aztán hennáztam de nem tetszett és sokat kellett ráfesteni, szóval hülyeséget csináltam, tudom.... Egy évvel később újra megpróbálkoztam a hennával, mert hogy mégis csak természetes, hátha sikerül visszanyerni a barnát...Sajnos nem tanultam a korábbi esetből és megint vörös lett a hajam kénytelen voltam még egy évig festetni pár havonta.
Egy hónapja levágattam a hajam vallig érőre, most már lenőtt majdnem az összes festett rész. Nem csináltatok vele semmit, a legjobb a natúr eredeti színe. Csak nem tudom hogyan nőhetne majd meg, mert egyik fodrász szerint simán lehetne hosszú, a másik meg azt mondja hogy ez ilyen hajtípus hogy egy bizonyos hossznál törik és hogy csak nagyon kevesen tudnak szép hosszu hajat növeszteni.....De öt éve már majdnem megvolt a hossz, akkor az új, egészséges hajamból újra lehetne, nem? Szerintem a festéstől lett ilyen inkább.... Mik a tapasztalataitok vékonyabb haj esetén, meddig tudtátok megnöveszteni és hogyan? Vágattátok közben vagy sem? Melyik a legjobb haj vitamin ami bevált? Hajpakolásból Kallos Lattet használok, régen használom ricinuSt, kókuszolajat, csak zsírosodik a hajam és már nem merem...Mennyiszer 'szabad' egy héten hajat mosni? Gondolom ha kétnaponta mosom az sem tesz jót.....
Előre is köszönöm a tapasztalatataitokat és a segítséget!
20/L
A leírás alapján szerintem egyértelműen a többszöri hajfestés az oka annak, hogy nem sikerül megnövesztened a hajadat a kívánt hosszúságúra.
Nekem is elég vékonyszálú a hajam, de amennyire csak tudok, vigyázok rá. Befesteni nem is mertem soha, mert valószínűleg jobban igénybe venné a hajamat, mint egy erősebb, vastagszálú hajat. Aztán hosszadalmas lenne helyrehozni. Vasalni sem szoktam soha, hiszen alapjában egyenes szálú a hajam. Egyéb hővel történő formázási módokat is kerülök. Csak hajszárítót használok, bár az sem tesz jót neki, viszont a hosszából adódóan rengeteg idő, mire magától megszárad.
Fodrász 14 éves koromban vágott belőle utoljára, azóta viszont kizárólag magamnak vágom. Sajnos a fodrászok mindig jóval többet levágtak belőle, mint amennyit kértem. Vettem hajvágó ollót és azzal szépen eltávolítom magamnak a töredezett végeket. Minden hónapban vágok picit a végéből, hogy egészséges maradjon. Ez a módszer nekem bevált. Most 27 éves vagyok és 120-125 cm között van a hajam. Ezt a hosszt már 3-4 éve tartom.
Mosni 3-4 naponta szoktam jó minőségű samponnal, balzsammal, pakolással. Hajolajat és hajvégápolót is használok, valamint hővédőt, ha szárítom. Vizesen nem fésülöm, csak kicsit "átgereblyézem" az ujjaimmal. Szárazon fésűvel bontom ki, nem hajkefével. Mivel vékonyszálú, könnyen gubancolódik. Tehát szárazon is óvatosan fésülöm, hogy ne sérüljön és ha gubanc van benne, inkább kézzel kibontogatom, nem a fésűvel tépem. Nem szabad rá sajnálni az időt.
Az egészséges táplálkozásra is igyekszem figyelni, hiszen az is fontos. Hajvitamint csak a napokban kezdtem el szedni, arról sokat még nem tudok mondani.
A fent leírtak betartásával elmondható, hogy egészséges a hajam, viszont mégsem vagyok megelégedve igazán vele, mert jobban örülnék egy dúsabb, vastagabb szálú hajkoronának, de mivel nekem nem olyanok az adottságaim, így ezt nem tudom elérni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!