Mitol lehet puha a hajam otthoni praktikákkal? ;)
Isteni banános hajmaszk
Ez kizárólag házilag készíthető el: törjünk össze egy banánt, és keverjük össze egy felvert tojással, 3 evőkanál mézzel, 3 evőkanál tejjel és 5 evőkanál olívaolajjal. Keverjük habosra az így kapott maszkot, majd vigyük fel fejbőrünkre. 15 perc hatóidő után öblítsük ki és mossunk hajat.
Epres házi hajpakolás
Ehhez vegyünk 8-10 szem epret, és egy tálban törjük össze, majd keverjük hozzá 1 evőkanál majonézt. Jól keverjük össze, majd kenjük a fejünkre. Ez a pakolás akkor fejti ki igazán a hatását, ha meleg törölközőbe bugyoláljuk hajunkat. Ehhez nem kell mást tenni, mint betenni egy kisebb törölközőt a mikrohullámúba egy pár percre. Hagyjuk hatni nagyjából 30 percen át, majd szokásos módon mossunk hajat. Száraz haj esetén havonta 2-3 alkalommal is javasolt ez a hidratáló pakolás!
Kókuszolajos táplálás és védelem
Ez a legegyszerűbb, ugyanakkor az egyik leghatásosabb hajfényesítő pakolás. Nem kell mást tennünk, mint felmelegítenünk egy kevés kókuszolajat, és vattapamacsok segítségével bekennünk vele hajunkat, és fejbőrünket. A kókuszolaj alkalmazásánál nincs rá szükség, hogy hajunkat törölközőbe tekerjük, de mivel egy éjszakán át kell hagyni hatni, ezért párnánkat érdemes valamivel leteríteni. A kókuszolaj nem csak hidratál, hanem természetes védelmet is nyújt a káros UV sugárzás ellen.
Majonézes balzsam
Keverjünk össze egy fél csészényi majonézt 2 evőkanál mézzel. Egy botmixer segítségével jó alaposan keverjük össze, majd vigyük fel a fejbőrünkre. 30 perc hatóidő után mossunk hajat. Ez a pakolás egy röpke fél óra alatt csodákat tesz hajunkkal!
fél liter víz
5 csepp citromolaj
5 csepp rozmaringolaj
5 csepp levendulaolaj
Az olajokat keverd össze, majd meleg, de ne forró vízzel vegyítsd össze őket, és ezzel öblítsd le a hajat. Tekerd törülközőbe, és hagyd így 20 percig, majd alaposan öblítsd át, de nem szükséges újra megmosni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!