Hajfesték allergia?

Figyelt kérdés
Mindig szőkére festettem a hajam (már több éve) soha nem volt semmi gond, nem is csináltam sohasem allergia próbát előtte. Pedig utólag visszanézve az összetetőket, az egyik festékben, amit már használtam, volt benne PPD, de úgy látszik nem voltam rá allergiás. De mivel most nagyon sokat olvasok a hajfesték allergiáról, beijedtem. Úgy gondoltam megcsinálom előtte ezt a tesztet, már csak azért is mert most új szőkét próbáltam ki, mégpedig az újonnan reklámozott ULTIME hajfestéket. Ebben úgy látom nincs PPD, viszont van PPT (toluene 2,5 dinamine)ami szintén veszélyes úgy olvastam, de nem beszélnek annyit róla, legalábbis én nem találtam sok ilyen cikket. A szemöldökfestékemben (barna) viszont utólag visszanézve az összetevőket van ez az anyag, mármint a PPT, de úgy látszik arra sem voltam allergiás. Szóval megcsináltam a tesztet, amit úgy ír le, hogy a festékből a könyökhajlatba kell tenni egy 1x1 cm-es mintát, 45 perc múlva langyos vízzel lemosni, majd 48 órát várni. Én elkövettem azt a hibát, hogy pont abba a könyökhajlatomba tettem a mintát, amin már volt egy kicsit lejjebb egy kis bőrpír, és most nem tudom eldönteni, hogy pirosabb lett-e, vagy ez csak amúgy is a bőrpírnek köszönhető, mert amúgy is egy kicsit meg kapargásztam. Szoktak nekem ilyen kis viszketőseim lenni. De egyébként meg nem mondanám pirosnak. Szóval nem tudom eldönteni! Az volna a kérdésem, hogy a másik könyökhajlatomba el lehetne-e végezni még egyszer a tesztet, hogy biztosra menjek? Illetve, hogy több helyen azt olvasom, hogy a festéket össze kell keverni a színelőhívóval, és úgy kell felvinni, és nem szabad, hogy 48 óráig víz érjen hozzá. Akkor most ezt hogy?
2014. máj. 20. 08:34
 1/2 anonim ***** válasza:
Elvégezheted,de nem valószínű az allergia jelenléte.A szemöldöködnél is dagadna,láng vörös lenne.
2014. máj. 20. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

Ne parázz már ennyire, ha allergiás lennél rá akkor nem egy kis bőrpír lenne, hanem bedagadna, eszeveszettül viszketne még miután lemostad a tesztet is.

És nem bekeverve kell felkenni semmiképp.

2014. máj. 20. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!