Kezdőoldal » Szépség és divat » Bőr- és hajápolás » 14 évesen korai a melírozás?

14 évesen korai a melírozás?

Figyelt kérdés
14 éves vagyok, most kezdem a gimit. Sőtétszőke/ világosbarna színű hajam van. Én szivem szerint rakatnék bele hamvas szőke melírt. Az általános iskolás osztályomból a 16 lányból 8 festette a haját. Sőt egy csomóan már 7.-ben festették be először, szóval azzal tisztában vagyok, hogy nem számítani nagy különlegességnek ha tegyük fel be lenne festve a hajam. A gond pedig az lenne, hogy amikor előálltam vele egy olyan féléve anyukámnál azzal a kérdésel, hogy "Gimi előtti nyáron szeretnék pár szőke melírcsíkot a hajamba. Te mit gondolsz?" Anyukám viszont elkezdett érvelni, hogy ez még túl korai. Pedig a gyakorisága mellett a 14 évesek körében a fent olvashatók legyenek mentségemre. Szóval nem értem, hogy miért nem engedi. Pedig szerintem igazán megérdemelhetnék ennyit. A bizonyítványom kitűnő lett meg a felvételim is jól sikerült ezáltal bekerültem az egyik legjobb gimnáziumba Szegeden. Így azt sem mondhatja, hogy nem érdemlem meg. Szerintetek is korai gimi elsőben a melír?

2013. jún. 27. 17:38
 1/8 anonim ***** válasza:
nem korai
2013. jún. 27. 17:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
Nem korai. Szerintem próbálj még egyezkedni anyukáddal, sok sikert! :)
2013. jún. 27. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
szerintem bőven belefér :)
2013. jún. 27. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:

Egyáltalán nem korai, ha ezt szeretnéd, akkor hajrá. Anyukádat meg szépen, érvekekl próbáld meggyőzni (a hajaddal akármit csinálsz, soha nem végleges, mindig visszanő, régóta szeretnél melírt, nem hirtelen ötlet, stb)


Én most leszek 10.-es, a tavalyi év során nálunk 27 lányból 11 festi a haját, köztük én is. Nem hittem, hogy anyukám belemegy, mivel az enyém elég természetellenes színűre van festve, de azt mondja, inkább most legyen kék, mint 18-20 évesen :D


Sok sikert! :)

2013. jún. 27. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 randomgirlLOL ***** válasza:

Szerintem sem korai. :) Az én anyukám is ódzkodik ettől - mondjuk én sötét vörös tincset szeretnék a barna hajamba, de csak színezővel, ami kikopna. De majd meggyőzöm róla. :D

Sok sikert, szép legyen a hajad! :)

15/l

2013. jún. 27. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Nem korai,én is most kezdem a gimit és márt 1 éve vannak vannak szőke csíkok a hajamban,persze szolidan.igérd meg,hogy tanulni fogsz és szépen kérd,üljetek le megbeszélni.Sk sikert :)
2013. jún. 28. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a válaszokat! És örülök, hogy nem csak én gondolom így. :-)
2013. jún. 28. 13:10
 8/8 anonim válasza:
Nekem sem engedte anyu, de miután megcsináltattam (a tudta nélkül) tetszett neki. akkor 13 éves voltam
2013. aug. 20. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!