Lányok, nektek is oroszlánsörény hatású a hajatok hajmosás után?
Igen, sajnos nekem is ilyen a hajam. Emiatt sokáig vasaltam, de mivel erős szálú hajam van, ami úgy áll, ahogy akart, sokszor már másnap megint oroszlánsörényes volt a hajam. Így akár hetente 4-5x is kivasaltam a hajam, de ez nagyon tönkretette. Kénytelen voltam kitalálni valami kímélőbb módszert, hogy kordában tartsam a hajam.
Hajmosás, balzsamozás után törölközőbe csavarom a hajam és várok egy 10-15 percet, hogy a törölköző felszívja a sok vizet. Ez a legjobb módszer, mert nem töri úgy a hajat, mintha nekiállsz csavargatni meg ilyesmi. A törölközőszáraz hajamra balea glatt glanz intenzív szérumot teszek, de nem csak a hajvégekre. Kb. ahogy összefognám a hajam, a hajgumi vonalától lefelé az egész hajhosszra oszlatok el ebből a szérumból. Felcsatolom a hajam és kis tincsenként elkezdem szárítani a hajam a hajszárító hideg levegőjével (ez nem károsít annyira, mint a meleg). Közben folyamatosan fésülöm a hajam, így valamennyire egyenes lesz, tehát nem annyira indokolt hajat vasalni később. Amikor kész vagyok, éjszakára összefogom a hajam szilikongumival.
Na ezt, kicsit nehéz elmagyarázni, de képet nem találok róla. Leválasztok egy közepes tincset vízszintesen és összefogom egy kis hajgumival. Alatta ismét leválasztok egy közepes tincset, amihez az előbbi tincset hozzáfogom és összefogom egy kis hajgumival. Így haladok végig a hajamon és amikor már alul vízszintesen nincs több tincs, a legalsó copfból ami megmarad hajhossz, azt is összefogom hajgumival több helyen. A kis szilikonos hajgumi azért jó erre célra, mert ha 2x áttekerem a hajamon nem túl laza, de egyáltalán nem is szoros, tehát pont jó. Így hagyom a hajam éjszakára. Hülyén hangzik, de olyan, mintha ettől reggelre összeesne egy kicsit a hajam. Mivel szárítani nagyjából egyenesre sikerül, és össze is esik egy kicsit a hajam, egész vállalható a fejem reggel, így nem kell vasalni. :)
Nekem is :D ugyanis hullámos dús hajam van, ami hajlamos erre :)
Ha félig száraz kifésülöm és utána befonom, így szépen hullámos lesz és rendezett :) Következő mosásig kibírja viszonylag normálisan :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!