Ha nem mos a lányom hajat nyár vége óta hogy tudnám rávenni hogy legalább szilveszterre mossameg? Most ilyen természetesseg bio mosodio meg ne szennyezzük a környezetet láz an ég a fiúja miatt
Ááá, hagyjad. Nekem is volt egy lány osztálytársam aki 4 évig nem mosott hajat (vízzel se), egyébként nem volt igénytelen meg semmi, csak természetes rasztát akart. Hát annyira nem nézett ki jól a haja végül, de nem volt büdös meg ilyesmi, a végén már senkit sem zavart, elfogadtuk úgy ahogy van, egyébként meg jó fej volt.
Mondta is neki a védőnő a kötelező vizsgálaton, hogy baromira vigyázzon, mert a BKV-n ha összeszed valami kis élősködőt akkor borotva lesz a vége, de erre szerencsére nem került sor.
Figyu, én nem vagyok ennek a híve, bár én is természetes mosdószereket használok ha lehetséges, de azért hajat mosok. Ha nem büdös akkor hagyjad, tényleg nem érdemes ezen összeveszni, jó jó hát nem szép, meg neked kellemetlen. Ugyanakkor majd bánni fogja magától amikor 1 év múlva tolni kell majd a nullással, mert nem tudja kifésülni. Eljő ez a pillanat is, gondolom nem ehhez a fiúhoz megy majd feleségül, később pedig hendikeppel indul más pasiknál ilyen hajjal. Mindegy, majd kinövi, a haja meg visszanő.
Hagyd, ő nem te vagy, hanem egy másik ember, szabad akarattal.
Nagy valószínűséggel nem ő lesz a férje. Továbbá valószínű, hogy elmúlik majd ez a heppje.
Látod, ha nyaggatod, akkor elüldözöd. Ha felnő, akkor meg úgyis elköltözik, inkább legyetek addig békében.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!