Szem alatti karikákra?
Ilyesmi sötét-barnás folt van a szemeim alatt, és egyre nagyobbak :( Mindig alszom 7-9 órát, és figyelek hogy rendesen egyek, igyak, néha kicsit elfelejtődik ez de kinél nem? Viszont nagyon zavarnak már a karikák..folyton mondják milyen másnaposan nézek ki pedig nem vagyok az. Házi módszerek kellenének amivel ha nem is azonnal de el lehet őket tüntetni. Krumplit tettem már rá, elvileg azzal azonnal látszik úgy 10 perc után egy kis változás, de nekem attól még nagyobbak lettek és ráncosabbak ha pl mosolyogtam. Uborka mennyire lenne jó? Ha minden nap legalább egy 10 percet rajta hagyom lesz valami változás?
Köszi előre is.
Pont most hallottam erről a rádióban. Elvileg ilyenkor télen jobban látszanak ezek a karikák, mert kevesebb napfény éri a bőrünket, így az világosabb lesz, és ugye emiatt jobban látszanak a karikák. Szóval szerintem a mértékletes szoláriumhasználat segíthet ezen.
Ezen kívül említették még az alvás és a folyadékbevitel fontosságát.
Kösz a válaszotokat! Nem baj hogy ennyit írnál, nyugodtan! :)
Az a baj, hogy nincs túl szép bőröm se, és nagyon macerás, ha valamit kihagyok a napi rutinomból akkor már meglátszik, hamar kiszárad pedig kenem, és sajnos úgy vettem észre tükörben hogy az alapozó is meglátszik a bőrömön :( így mindig csak az orrom környékére rakok egy keveset mert ott látszanak miteszerek. szem alá meg se merném mert borzasztóan meglátszana szerintem..amúgy nem voltak ilyen karikás szemeim, az utóbbi hónapokban kicsit már meglátszott, de nemrég volt egy ideiglenes munkám, alig aludtam pár hétig, napi 2-3 órákat, fél 5kor keltem meg ilyenek, enni se tudtam rendesen, szerintem emiatt lett ilyen rossz. Így azt gondoltam hogy el tudnám tüntetni, vagy ha nem is az egészet, de a sötétséget a szemem alatt mert az már tényleg nagyon csúnya és zavar :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!