Jó ötlet a hajlegépelés, lányok?
Figyelt kérdés
Elhatároztam, hogy amivel régen kacérkodom, meglépem és bejelentkeztem fodrászhoz, hogy vágja le vagy gépelje rövidre a hajamat, ami most hátközépig ér. Azóta izgalommal vegyes drukk van bennem, hogy nem őrültség -e ez nő létemre, mert hát azért ez nem egy csinibaba séró. De olyan régen vágyom rá! Sorstársak írjatok, milyen volt az első rövidre nyirás?ápr. 18. 18:08
1/13 anonim válasza:
Az össz lány akit ismerek és megcsinálta ezt, mind megbánta.
2/13 A kérdező kommentje:
Miért, #1? Túl fiús lett?
ápr. 18. 18:45
6/13 anonim válasza:
Meg is bántam meg nem is. Abból a szempontból nem, hogy mindig is ki akartam próbálni, legalább végre megtettem. Csak haj, úgyis visszanő.
Abból a szempontból megbántam, hogy nem igazán szerettem, valahogy nem úgy állt mint ahogy elképzeltem. Azonnal el is kezdtem vissza növeszteni, és az nagy szívás. Tavaly nyáron lett rövid, és még mindig csak egy short bobnál tartok, még mindig nem lehet összefogni. Ami baromira hiányzik, mert ahhoz meg már elég nagy hogy a szemembe lógjon. Szóval a növesztése az idegölő, nagyon hülyén tud állni néha.
A fogadtatás vegyes volt. Sokak szerint jól állt (pl a férjem szerint is), de nem vagyok vak, látom hogy hosszú hajjal sokkal több pillnatást kaptam férfiaktól.
7/13 anonim válasza:
Nekem nagyon bejött, amikor letolattam tavalyelőtt hosszúból tar kopaszra. Azóta is rövid, imádom, és többször is visszanyírattam már nullásra. Ha vágysz rá, én mindenképpen bátorítalak. 32N
8/13 anonim válasza:
Szerintem jó ötlet, én szívesen megnyírnálak ;)
9/13 A kérdező kommentje:
Tüsire akarom köröskörül. Lehet, hogy majd úgy csinálom, hogy fokozatosan nyírom egyre rövidebbre.
ápr. 22. 09:40
10/13 anonim válasza:
Kérdező esetleg alakulás közben mutathatnál pár képet melyik hogyan áll.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!