Milyen termékeket használjak szőkített hajra, hogy egészséges legyen, és ne töredezzen?
Figyelt kérdés
Alapból világos/középbarna hajam van, ami vékonyszálú, de nagyon sok, és mindig is legalább a hátam közepéig ért, de sokszor volt derékig érő is. A töredezéssel mindig is volt problémám, mert nem figyeltem annyira az ápolására (csak sampont és balzsamot használtam), de ennek ellenére nőtt rendesen. Több mint 2 éve festettem (fodrászoknál, nem otthon) a hajamat sötétbarnára, majd eldöntöttem hogy melíroztatni szeretném, és már 2 alkalommal voltam is, és azt vettem észre az utóbbi alkalmakkor, hogy konkrétan az összes újonnan nőtt hajamat le kell vágni, mert el vannak töredezve és vékonyodva a szálak. Így már egy ideje a lapockámig ér, de úgy meg nem tetszik annyira, mert régebben sose volt ilyen rövid hajam, és a hosszabb szerintem sokkal jobban is áll nekem. Áprilisban lett nagyon levágatva, akkor eldöntöttem hogy nagyon figyelek az ápolására, de úgy érzem, hiábavaló volt, mert most megint vágatni kellett belőle és ugyanaddig ér mint akkor, pedig már szépen megnőtt :/ Milyen termékeket ajánlotok szőkített és töredező haj esetében, hogy megnőjön hosszúra? Mert amúgy sokaknak van teljesen kiszőkített, vékonyabb szálú hajuk mint nekem, és nekik megnő akár fenékig is, szóval lehetséges, csak nem tudom hogy.2023. szept. 6. 11:16
1/7 anonim válasza:
Használj hővédőt hajszrításhoz és bármilyen hővel történő hajformázáshoz.
Vegyél hajolajat és ne hord túl szoros copfban a hajadat a fejeden. A ricinus olaj is jót tesz a hajnak és a hajpakolások.
Az említett termékek mind megtalálhatók drogériákban.
2/7 A kérdező kommentje:
Köszönöm a választ! Igen ezek szinte mind megvannak. Kb kétszer mosok hajat egy héten, és mindig használok hajpakolást samponozás után kb 15 percig, majd balzsamot, utána mikor picit megszáradt ilyen leave in balzsamot, és hajszárítás előtt hővédő sprayt is. Vasalni meg max havonta szoktam, akkor is használok hővédőt, copfban meg sosem hordom a hajamat, és hajolaj muszáj mindennap, mert anélkül nagyon szárazak a hajvégeim. A ricinus olajat meg kipróbálom, köszi! (:
2023. szept. 6. 12:43
3/7 anonim válasza:
Hajmosás előtt kend be a hajadat kókusz olajjal vagy oliva olajjal (én kókuszt használok), hagyd rajta ameddig csak tudod, és mosd meg alaposan samponnal. A szőke haj nagyon kényes (nekem is szőkítve van), ne dörgöld a törölközővel, csak nyomkodd ki a vizet és puha anyagú valamivel csapd fel és várj a szárítással. Illetve vizesen soha ne fésüld, csak ha hajmaszk vagy balzsam van rajta, akkor törik a leginkább. Haj végápolónak használj valami táplálót, argán olajjal vagy kókuszolajjal, és aludj laza befont hajjal.
4/7 A kérdező kommentje:
Köszönöm! Hajmosás előtt mikor bekenem a hajam olajjal, akkor az egészre tegyek belőle?
2023. szept. 7. 16:53
5/7 anonim válasza:
Kókusz olajból igen, masszírozd a fejbőrödbe, és ha teheted tekerd körbe is valamivel, szereti a meleget :D
6/7 A kérdező kommentje:
Okés köszi a segítséget (:
2023. szept. 11. 13:08
7/7 anonim válasza:
Tapasztalatom alapján az egyik legfontosabb, hogy a végek egészségesek legyenek. Ezért nem jó, ha nyírógéppel vagy ollóval van vágva, mert azok elnyírt (roncsolt) hajvégeket eredményeznek, amik kiszáradnak... csak ezzel sokan nem foglalkoznak. Ami jobb, az a borotvás vagy nyesős vágás, mert azok sokkal élesebbek és egészségesebb vágási felületet eredményeznek. A legjobb pedig a meleg borotvás vágás, de azt Magyarországon szerintem kevesen vették meg. Sajnos nehéz jó fodrászt találni akik ezeket jól is tudják használni. Legtöbbször megmagyarázzák, hogy "ezt a fazont nem lehet borotvával" vagy "a te hajadhoz nem ajánlott", miközben csak próbálják leplezni, hogy nem tanulták ki e technika fortélyait. No meg... ők csak örülnek ha gyakran jársz vissza hozzájuk a töredezett hajaddal, ezért is inkább használnak ollót.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!