Hogy tetszik ez a blog? Mit javítsak, mi kell még rá?

Az a jobb oldali menü szerintem nagyon el van rejtve.

A tartalomról nem nyilatkozom, de a kinézet tetszik. (Kicsit Gnome-os egyébként :) )

Dizájn: Nekem kimondottan szimpatikus. De hogy kritizáljam – végül is az volt a kérdés, hogy miben lehetne jobb –, a felső menüsor szövegei nem látszanak. Ha az volt a cél, hogy elrejtsd a felső menüsort, akkor valahogy nem csak a szöveget kellene láthatatlanná tenni, hanem az egész menüsort úgy, ahogy van. Illetve a dizájn is lehetne témához hűbb, azaz némileg sci-fi jellegű.

Helyesírás, tipográfia: Alapvetően nincs vele különösebb gond. Ami talán feltűnt, hogy néha a bekezdések között nem hagysz üres sort, pedig általában szoktál. Jó ötlet lenne ezeket javítani, illetve ilyen téren következetesnek lenni.

A képek gondolom netről szedettek. Ilyenkor nem ártana legalább odaírni a forrást. Mondjuk itt-ott kevésbé kapcsolódnak a történethez. Pl. a prológusnál egy határozottan nem kék színű tigris látható. Máshol meg kissé kevésbé láttatják az adott rész történését. Viszont látványvilágban egész jó összhang van közöttük.

Ötlet: Egyrészt tipikus folytatásos szappanopera jellegű „blogról” van szó. Viszont olyan témát választottál, ami eléggé egyedi, legalábbis nem nagyon találkoztam olyan amatőr regénybloggal, novellabloggal, ami a sci-fi műfaja köré próbálta volna felépíteni magát.

Fogalmazás, tartalom: A leírások egész jók. Mélysége van a szereplőnek, egész jól lehet vele azonosulni. A párbeszédek sem túl erőltetettek. Néhol fura a szóhasználat, pl. a „Ekkortájt még csak a gazdagok engedhették meg maguknak a felvásárlásukat.” mondatban nagyon esetlenül hangzik a felvásárlás szó.

Viszont a történetvezetésben itt-ott vannak logikai bukfencek. A lány lát kvázi félálomban egy plakátot, amit nem nagyon tud szemügyre venni, de a cég nevét megjegyzi. Ez már kissé fura. Viszont annak ellenére, hogy a plakátot nem tudta szemügyre venni, mégis hosszasan nézegette. (?!?)

Próbálja memorizálni a cég nevét, mert hogy ha elfelejti, semmi támpontja nem lesz megtalálni, mert nem tudja mit keres. Ennek ellenére elfelejti, mégis Lucytől az első kérdésre megtudja, hogy mit keresett…

Főhősünk valahova nagyon siet, hiszen kiugrik a mozgó autóból. Állítólag hosszasan nézegette a reklámplakátot, mégsem tudta begépelni mondjuk a keresőbe, hogy „kék macska”? Hamar fel is adja, és lemegy támasztani a konyhapultot. Hát valahol nem logikus. Ha én annyira keresnék valamit, amiért kiugrok egy autóból, akkor tuti ott ülnék a gép előtt egész nap, csak hogy találjak valamit. Mit tudom én, megnézem a hipermarket plakátját, reklámokat a neten, beírnék a gyakorikerdesek.hu-ra, stb., stb…

Ahhoz képest, hogy nagyon érdekli a dolog, nem az első dolga megkérdezni Lucytől. Még előtte el kell játszani a „mi bajod”, „semmi”, ”de mond meg”, „ne akard tudni” jellegű értelmetlen és adott esetben nem túl hiteles párbeszédet.

Meg úgy alapvetően. Ott egy szinte felnőtt lány, aki nem tudja, hogy pontosan mi is az, amit akar, de azt igen, hogy nagyon akarja. Képes érte kiugrani egy mozgó autóból. Miért is? Azt sem tudja, mit látott a plakáton, de bizonyos benne, hogy neki az KELL! Ezzel aligha lehet azonosulnia egy épeszű embernek.

Aztán mikor betörnek hozzájuk, nem a rendőrséget hívja, nem a szüleit… Lucy-t. Hát nem tudom elképzelni azt az elmeháborodott, 17 éves, szinte már felnőtt lányt, aki ezt tenné.

Annak ellenére, hogy 2057-et írunk, a címadó lényen kívül semmi nem utal erre. Ez a világ a leírások alapján pontosan ugyanaz, mint a mienk. Némileg a háttérvilág tehát cizellálatlan. 2057-ben haza kell érnem, hogy valamire rákeressek a neten? De hát ez már ma nem így van. Ott vannak az okostelefonok, tabletek… Valami plusz hiányzik belőle, ami megteremti a jövőérzetet. Mert így összességében ez egy elkényeztetett, társadalomba be nem illeszkedő 17 éves lány története, aki egy „kiskutyára” vágyik. A történet eddigi szálában a hibridet mindenféle probléma nélkül ki lehetne cserélni egy kiskutyára, semmi nem veszne el a történetből – a betörést leszámítva –, és nyugodtan jelenidőbe, vagy akár a múltba is lehet helyezni a történetet.

Ez a lény is kissé kidolgozatlan. Egy intelligens kék tigris? Miért kék? Egy intelligens tigrisnél aligha szempont, hogy milyen színű. Vagy ez valami mellékhatás? Ez meg kissé genetikai nonszensz. A történetből kiolvasható, hogy ez az első ilyen jellegű „fejlesztés”. Semmiféle etikai, erkölcsi aggály nem merült fel a társadalom, az állam részéről, hogy ilyet úgymond forgalomba lehet-e hozni? A történet ugye utal rá, hogy itt bizony embereket rabolnak el, gondolom ők lesznek az alapanyagai ezeknek a lényeknek. Mégis senki nem ellenőrzi, hogy hogyan is készül ez az intelligens tigris? Sehol egy hatóság, engedélyezési eljárást, stb…? És miért plüssmaciként dobják piacra elsőnek? Ez a lehető legkevésbé profitábilis piac. Használhatná a katonaság, bevethetnék veszélyes problémák megoldásánál, mit tudom én tűzoltásra, stb… Bár gondolom az állatvédők, meg mindenféle emberjogi aktivisták – hiszen egy tudatos, érző, gondolkodó lényről van ezek szerint szó – tömött sorokban demonstrálnának gondolom.

Oké, látszik, hogy van a történetnek morális szála, csak éppen nagyon nehéz elképzelni, hogy ez így alakul, hogy ez egy elképzelhető folyása a technikának, a társadalomnak.

Oké. Sok kritika ellenére azt mondom, hogy alapvetően mégsem túl rossz az egész. Ebben a műfajban jóval az átlag felett van, érdemes folytatni, javítgatni. Csak azt ne feledd, hogy a sci-fi nem pusztán arról szól, hogy egy történet a jövőben játszódik, és vannak olyan dolgok, amik ma még nincsenek. A jó sci-fi olyan dolgokat teremt meg a világban, ami a mai kor problémáira reflektál, képes azt felnagyítva kiélezni, felhozni az ezzel kapcsolatos dilemmákat.

Ott vannak pl. Asimov robottörténetei. Van egy történet, amiben egy családba kerül egy robot, és az anya annyira megkedveli, hogy mikor leég a ház, nem a saját hús-vér gyerekét menti ki, hanem a robotot. A férje meg ettől megőrül és megöli a nőt. Azért durván feszeget olyan kérdéseket ez, hogy vajon mitől ember az ember. Az intelligencia, a kedvesség illúziója illúzió-e, ha már nem tapasztalunk különbséget. Eljogosít-e minket a robotok rabszolgasorban tartására az, hogy mi alkottuk őket, ha ők is ugyanúgy képesek gondolkodni, illetve érezni. Valóban képesek? Más történetek megteremtik a miliőjét is az egésznek. A robotokat először pl. bányákban használják, csak szépen lassan kerül a hétköznapi életbe. Más történet pl. azt is megmutatja, hogy mi van, ha egy robot amúgy ugyanúgy is néz ki, mint egy ember, és mondjuk politikai vezető szerepbe kerül. Az egyik történetben pont egy ilyen vezető esetén merül fel a kérdés, hogy robot-e. Számos módon próbálják lebuktatni. De vajon pusztán az önálló cselekedetei alapján megkülönböztethető-e a robot az embertől? A történet csattanója is érdekes, ugyanis nem derül ki, hogy robot-e az a vezető. Nyitva hagyja benned a megoldását a történetnek, tovább élezve ezzel a fenti kérdést. És bár a robotok vannak központban, megteremti a világ más területein is a jövőképet, szembesít minket a technika fejlődésének kérdéseivel, a hétköznapi emberre gyakorolt hatásával, a társadalmi változások, a világ alakulása is logikus, és sok kérdést felvető módon alakul.

Szóval ha nem felejted el, mire jó a sci-fi, mint műfaj, és kissé konzekvensebbé teszed a főhőst mozgató rugókat, az indítékokat, okokat, reakciókat, akkor egész jó dolog is kijöhet belőle, ami akár elférhetne novellaként egy sci-fi magazin hasábjain is.

@2xSü:

Gratulálok, kár, hogy nem lehet vagy ötször felpontozni! Majd más kérdésnél pótolom...

Én nem olvastam át olyan tisztességgel, mint 2xSü, de szerintem 13 évestől egészen kitűnő munka, és remélem, amikor összeáll, lesz még elszántságod néhány átfésülésre is. Az életkorodat figyelembe véve az oldalad megjelenése is meglepően igényes.

A riport, amely mindent megmagyaráz, használható ötlet, de még nem döntöttem el magamban, hogy nem túl közhelyszerű-e -- mondom ezt azért, mert ezek után már nem sok értelme van az elvárható 13 éves szint alapján megítélni. A cikk hangneme egy kissé semleges a számomra: Olyan, mintha 2xSü lenne a riporter, ez a Dr. Daret pedig te magad, akinek válaszolnia kell a történet bizonytalan pontjait illető kritikájára. Kétségtelen, hogy az internet végtelenjében kerülhet a főhős szeme elé egy efféle tényközlő jellegű írás, de miért ne lehetne a cikknek valami apropója is? Ha jól értem, ez a tigris valami frissen piacra dobott áru, mégpedig olyasféle, ami valami sosem látott minőséget jelent a világban. Érthető, ha cikkeznek róla erre-amarra, és a riporter mondjuk aggódhat a gazdasági hatása miatt, támadhatja a doktort a ritka állatfaj egyedein végzett kísérletekért, vagy szociális szempontból, a provokálóan drága luxusjószág divatja okán, miközben milliárdok éheznek, majd a nagy szócsata után megnyugodva vagy kételyekkel távozhat... De lehet egészen más is a helyzet, például az ilyen géntechnológiás kreatúrák mindennaposak a Földön, a Blutig nagy húzása csak az intelligens kedvenc megalkotása -- a cikk afféle fizetett hirdetés, a riporteri kérdések csak arra valók, hogy a doktornak alkalma legyen beszámolni az új termék nagyszerűségéről... de bármi más is lehet, aminek a kapcsán írni szokás egy újságban, kitüntetéstől, gyárátadástól a cég által indított gyerekrajzpályázatig.

Viszont akármi légyen is a cikkben, akármennyi mindent megtudunk itt a kék tigrisről, szerintem ne lebegjen ott fölötte, hogy „ezzel az ártatlan búzavirággal valami nagyon nem stimmel”. Veszély? Ugyan! Az (a cég szerint) már rég megoldott dolog a bevált technológia alapján, nem szorul cáfolatra; A riporter fejét nem is ez fájdítja, hanem, hogy az állat egy átlagos háztartás ötszörös költségét felzabálja, elviheti-e az óvodába a gyereket egyedül is, és mi legyen a tiltakozó portásokkal, akiket lapátra tettek a snájdigabb kék macskák miatt? Ő nem látja az általad tervezett jövőt, balsejtelmek helyett a napi problémákkal foglalkozik. Ez több lehetőséget ad arra, hogy a történet váratlan kanyarokat tegyen.

Amúgy meg lehetőleg ne itt, egy helyen szívjunk be minden lexikális ismeretet az áhított kedvencről, még akkor se, ha a főhős, nagyon is érthetően összeolvas róla tücsköt-bogarat. Ettől még az olvasót később is értesítheted egynémely fontos momentumról, ami a fórumokon gyakran fölbukkant, vagy olvastál valahol, de akkor még nem tulajdonítottál neki jelentőséget, stb.

Én a riportot, őszintén szólva, egyáltalán nem érzem riportszerűnek, a párbeszédes forma és az idézőjelek ellenére sem. Az efféle elem mindig alkalmat ad egy kis üdítő stílusjátékra. Próbáld meg megfigyelni, mik a cikkírás fogásai, és képzeld el, hogyan írná meg valaki, aki nem te vagy. Hány cikkben olvastál ilyesmit: „- érdeklődött Natasha, a riporter”, vagy „- hangzott el a tudós válasza”?

A tigrisek kék színére is lehetne valami fifikásabb magyarázatot összeütni, de most már megálljt parancsolok a lelki kényszeremnek, hogy mindenáron én akarjam megírni a könyvedet. Mindenesetre a munkád sokat oldott a blogolvasás iránt érzett általános undoromon -- ezt veheted igen nagy dicséretnek.

Egy kicsit túl direktre sikerült, de nem gond.

Nem kell feltétlenül javítani ezeket a hibákat a már leírt bejegyzésekben. Nem az a gond, ha valaki hibázik. Mindenki hibázik. Semmi gond. A gond az, amikor valaki nem tanul belőle, és újra elköveti ugyanazokat a hibákat.

Azért sem feltétlenül jó ötlet utólag javítani ezeket, mert aki elolvasta már, az nem fogja újra elolvasni, így számára jöhetnek olyan fordulatai a történetnek, amelyek meg pont ezért nem logikusak.

Szóval ne foglalkozz a már meglévő logikai bukfencektől. Ilyenek még hollywoodi filmekben is előfordulnak. Szimplán csak folytasd a történetet, csak immár mérlegelve azokat a szempontokat is, amelyeket felhoztunk. Viszont folytasd. Sokan kezdenek el ilyen történetet írni. Viszont elkezdeni mindig könnyebb valamit, mint végigvinni, befejezni. A legtöbb ilyen kezdemény pár hónap alatt elhal, mert már nincs meg a lelkesedés, elfogy az ötlet, már erőfeszítésbe kerül a továbbhaladás. És ez bizony akkor is lehet gond, ha amúgy az, amit csinál az illető kritikán aluli minőségű, mert bár lehet, hogy az, mégis jobb lesz idővel, jobban, könnyebben fogja forgatni a szavakat.

13 évestől tényleg nagyon nem rossz az egész. Az biztos, hogy én 13 évesen nem tudtam volna egy ilyet összehozni. (Bár ez nem mércéje a minőségnek, de azért mégis értékelendő szempont.)