15 evesen mibol tudom megallapitani, hogy tenyleg van-e tehetsegem a programozashoz?

"Az eredmény sohasem lesz kreatív, még ha annak tűnik is: rögzített munkafolyamat során logikus levezetés alapján készül a megoldás"

Na ez azért nem teljesen így van. Ha minden mérnöki műtárgy levezethető lenne logikai alapon, akkor nem lennének mérnökök, hiszen programok is megcsinálnák az egészet.

"A programozó kevésbé elvont, habár kiforratlan állapotában elvontabbnak tűnhet."

A legjobb programozók egyben jó modellezők is. A jó modellezőknek valahol jó filozófusnak kell lennie. Nézd meg az OOP-t, vagy a relációs elméletet, metamodelleket, mint az UML, tele vannak olyan fogalmakkal és problémákkal, mint amik a filozófia egyes területein is léteznek. Ha valós folyamatokat kell modellezni, akkor pedig nem árt a matek és a fizika, meg rengeteg mérnöki tárgy. Ha valaki mondjuk egy gyártási folyamatot akar veled programmal modelleztetni, akkor jónak kell lenned más területeken is. Ha nem is a téma szakértőjének, de meg kell tudnod érteni, hogy azok mik valójában. Lehet, hogy épp nem tudsz megoldani egy diffegyenletet, vagy nem ismered konkrétan az akárhányas Runge-Kutta megoldók levezetését, de tudnod kell, hogy mire jók és mi a mögöttes tartalom. Mint ahogy nem tudom konkrétan, hogy egy autónak a motorja a legutolsó csavarig hogy néz ki, de tudom, hogy mi a működési elv, milyen főbb részegységek vannak.

"Magyarországon leginkább mérnöki jelleggel képeznek informatikusokat, a tehetség felkutatására pedig nem sok erőforrást fordítunk."

Két dologról beszélsz, nem egyről. Ugyanakkor nekem az a tapasztalatom, hogy egy jó mérnök bizonyos területeken jobb programozó, mint egy jó programozó. A mérnök tanul fizikát, mechanikát, amikből néha elég jó ötleteket és analógiákat lehet átvinni a programozásba.

"Hanem hogy ahhoz, hogy valaki kiemelkedjen a programozók közül, ahhoz kell egyfajta befordultság, beszűkültség, hogy csak ez érdekelje, és semmi más, mert különben nem tud elég energiát forditani arra, hogy kimagasló tudást érjen el."

Ez pont így igaz minden tudományra is. Tágabb értelemben véve minden szakmára. A világ legjobb zenészei is napi 8-10 órát gyakorolnak, azért tudnak annyit, mint más nem.

"Hogy erre mi motivál valakit, hogy ennyire beszűküljön, arról lehetne vitatkozni, de szerintem leginkább az élet más területein fellépő sikertelenség viszi el ennyire az embereket ebbe az irányba."

Valószínűleg arról van inkább szó, hogy a több lehetséges ok közül ez az egyik. Van, amikor együttesen lépnek föl. Az is meglehet, hogy különböző személyiségjegyek megléte is szükséges (ami miatt lehet, hogy sikertelen az egyén más területeken). Ha pl. Aspergeresnek születsz, akkor jó eséllyel jobban megy a tanulás, mint a barátkozás.

"Szóval ez egyfajta póttevékenység, amiben sikeresek lehetnek, és ezzel kompenzálják az élet más területein szerzett kudarcaikat(Ami egyébként a gyávaságukból ered többnyire). "

Nekem az a határozott érzésem, hogy a szakmámat nem póttevékenységként szeretem, ui. életem sikertelenebb periódusaiban a szakma is kevésbé érdekelt. Amikor minden jól ment, akkor foglalkoztam a legnagyobb örömmel a szakmával és a hobbikkal is.

"A saját tapasztalatom legalábbis az, hogy a főiskolán azok az évfolyamtársaim, illetve azok a gyak. tanárok, akik nagyon ott voltak a témában, teljesen beszűkült emberek voltak. Nem jártak bulizni, nem voltak normális emberi kapcsolataik, nőt még csak nem is láttak közelről."

Igen, ez gyakori. De ismerek olyanokat, akik pont nem feleltek meg ennek. Tanulmányozd pl. ismert tudósok életrajzait, voltak köztük nagyvilági, bulis, sőt(!) gyúrós emberek is, meg voltak zárkózott, mogorva, antiszociális emberek is.

"Megalkották maguknak a kis álomvilágukat, ahol ők az élet császárai(ez leginkább a virtuális tér), de nem szivesen vannak ők sem ott, csak nem tudnak kitörni belőle, mert be vannak sz*rva. "

Ennek semmi köze ahhoz, hogy ki a jó programozó.

"De mindemellett nekem ez csak egy munka, amivel megkeresem a pénzt olyan dolgokra, amik igazán kikapcsolnak és boldoggá tesznek."

Na, itt a különbség. Van, akinek ez hivatás. Van, akinek az ételosztás Afrikában nem munka, hanem hivatás. Önkiteljesítés. Ennyi. Ez a kulcs, nem a nyomiság. Téged a programozással megkeresett (nem tudom) síelés tesz boldoggá, mást meg a programozás maga. Vagy a filozofálás, vagy a kutatás. Kell némi obszesszió, hogy igazán a nagyok között legyél.

"Persze én nem mondom, hogy nincsenek lelki problémáim, mert a rengeteg munka, a hajtás, és a poziciómból adódó stressz miatt pánikbeteg vagyok már 2 éve, de ettől függetlenül nem menekülök álomvilágba."

Akkor a te általad írottak fényében neked igen jó programozónak kell lenned, csak azért, mert pánikbeteg vagy...

"Ha elvegzem az egyetemet(persze kemeny gyakorlas mellett), mennyi esellyel tudok elhelyezkedni, sot egy jo fizetesu allast szerezni? Mik a kilatasok akar pl. Budapesten, akar mashol az (anya)orszagban/vilagban? :P"

Ha itt bárki 5 évre előre tud jósolni, az nagyon okos ember...

"A programozás nem művészet, nem kell hozzá semmilyen tehetség."

Valóban nem művészet.

"Betanított szakmunka"

Igen, a programozók többsége betanított szakmunkás. Viszont van egy kisebbség, akik már magasabb szinteken mozognak.

Így van, viszont erről teljesen felesleges 15 évesen gondolkodni. Ha szereti csinálni a kérdező, akkor csinálja, ha pedig biztosra akar menni, és programozózseninek készül, akkor adja fel, mert semmi értelme így hozzáállni ennyi idősen.

A kérdésre a válasz: írjál mondjuk egy kisebb oprendszert 80386-ra, úgy értem hogy kernelt, ami be tudja bootolni a gépet, és elindítani bináris fájlokat. vagy írj meg egy emulátort valami régi procihoz, abból is sokat lehet tanulni, ebből kiderülhet az affinitásod, mindenesetre programozózsenikre ma már nincs szükség, meg van elég sok belőle

"Akkor a te általad írottak fényében neked igen jó programozónak kell lenned, csak azért, mert pánikbeteg vagy..."

Nos, igazán nem kenyerem az arcoskodás, de valóban, igen jó szakembernek számítok a szakterületemen. 5,5 fél év éles munka után eljutottam oda, hogy komoly rendszereket tervezek, egy architect team vezetője vagyok(illetve voltam, már vállalkozóként folytatom tovább).

Bár a zseni kategóriától messze állok.

De ez nem úgy függ össze a pánikbetegségemmel, ahogy - és ezzel most ellentmondok magamnak is - én is leírtam.

Az ok-okozati lánc kb. így néz ki az én esetemben:

Rengeteg időt és energiát öltem abba, hogy ilyen szintre eljussak, szinte mindent feláldoztam érte, amit szerettem -> alig volt szabadidőm/kikapcsolódásom, tönkrement a magánéletem -> iszonyatosan stresszesé vált az életem -> Pánikbeteg lettem.

Szóval nem tartottam meg az egészséges egyensúlyt a munka és kikapcsolódás között, hagytam, hogy a munkaadóim belehajszoljanak ebbe, és nem utolsó sorban csábított a sok pénz is.

Míg mondjuk azok, akikről beszéltem, a következőképpen néznek ki:

Lelki problémák -> Szocializációs nehézségek -> Menekülés valamibe, amiben sikeresek lehetnek(számítógép, programozás) -> Ezzel töltik szinte minden idejüket -> Kimagasló szakmai tudásra tesznek szert. Akiknek tehetségük is van hozzá, azok igazán zseniális programozók lesznek.