Korai mesterséges intelligencia és kibernatika?

[link]

Az első találat a Google-ön:

Alan Turing, a mesterséges intelligencia atyja

[link]

Kömlődi Ferenc

2001.07.10. 19:43

A mai informatika (és a kapcsolódó csúcstechnológiák) elméleti alapjait, még a harmincas-negyvenes években négy tudós rakta le: Neumann János, Claude Shannon, Norbert Wiener és Alan Turing. Utóbbit leginkább akkor emlegetjük, ha a mesterséges intelligenciáról merengünk. Például az új Kubrick-Spielberg mozi ürügyén.

1.3.2. A mesterséges intelligencia megszületése (1956)

Princeton volt az otthona az MI egy másik befolyásos személyiségének, John McCarthynak. Az egyetem befejezése után McCarthy a Dartmouth College-ba került, ami a témakör hivatalos szülőhelye lett. McCarthy meggyőzte Minskyt, Claude Shannont és Nathaniel Rochestert, hogy segítsenek neki azokat az amerikai kutatókat összehozni, akik érdekeltek az automataelméletben, a neurális hálókban és az intelligencia kutatásában. 1956 nyarán egy két hónapos munkatalálkozót szerveztek Dartmouthban. Összesen tíz résztvevő gyűlt össze, beleértve Trenchard More-t Princetonból, Arthur Samuelt az IBM-től, valamint Ray Solomonoffot és Oliver Selfridge-et az MIT-ből.

A pálmát a Carnegie Tech.[13] két kutatója, Allen Newell és Herbert Simon vitte el. Bár másoknak is voltak ötletei, és néhány esetben konkrét alkalmazásra – dámajátékra – voltak programjaik is, Newell és Simon már egy következtető programmal, a Logic Theorist (LT)-vel rendelkezett.[14] Erről Simon azt állította, hogy „egy olyan programot találtunk fel, amely képes nemnumerikusan gondolkodni, és ezzel meg is oldottuk a tiszteletre méltó anyag-szellem viszony problémáját”. Nem sokkal a munkatalálkozó után a program képes volt bebizonyítani a Russell és Whitehead Principia Mathematica c. művének 2. fejezetében foglalt tételek többségét. Azt mondják, Russell el volt ragadtatva, amikor Simon megmutatta neki, hogy az egyik tétel esetén a program rövidebb bizonyítással állt elő, mint amit a Principiában közöltek. A Journal of Symbolic Logic szerkesztőit kevésbé hatotta meg a dolog. A Newell, Simon és a Logic Theorist szerzői hármastól származó cikket elutasították.

A dartmouthi munkatalálkozó új áttöréshez ugyan nem vezetett, de a fontos személyiségek bemutatkoztak egymásnak. A következő húsz évben ők, továbbá hallgatóik és kollégáik az MIT-n, a CMU-n, a Stanfordon és az IBM-nél lesznek azok, akik meghatározó szerepet töltenek be az MI területén. A munkatalálkozó talán legtartósabb eredménye az volt, hogy elfogadták a terület McCarthy által kreált új nevét, azaz a mesterséges intelligenciát (artificial intelligence). A „számítási racionalitás” talán jobb név lett volna, de az „MI” név azóta is megmaradt.

Ha bepillantunk a dartmouthi munkatalálkozót javasló anyagba (McCarthy és társai, 1955), látjuk, miért volt szükségszerű, hogy az MI egy külön területté váljon. De miért nem lehetett az MI-kutatást az irányításelmélet, az operációkutatás vagy a döntéselmélet keretein belül tartani, amikor ráadásul ezek célkitűzései nagyon hasonlók az MI célkitűzéseihez? Vagy az MI miért nem lett a matematika egyik ága? Az első válasz az, hogy az MI a kezdetek óta sajátjának tekintette az olyan emberi képességek duplikálását, mint a kreativitás, az önfejlesztés és a nyelv használata. Ezekkel a kérdésekkel semmilyen más terület nem foglalkozott. A másik válasz a módszertanban rejlik. Az említett területek közül tisztán csak az MI tekinthető a számítógépes tudományok egy ágának (bár az operációkutatás szintén súlyt helyez a számítógépes szimulációkra). Az MI az egyetlen olyan terület, ahol bonyolult, változó környezetben autonóm módon működő gépek építése a cél.

"A legtöbben ma sem látják. Talán néhány ezer ember képes felmérni a jelent és belátni a jövőt.

A ma eredményei egyértelműen a számítási és a tárkapacitás növekedésének tudhatók be. A holnap történéseit pedig a kvantum számítógépek fogják behatárolni."

Te sem látod a jövőt. Kvantumszámítógépek, haha